A világ csodái

singer és wolfner  | félvászon  |  243 oldal

Libri Antikvárium
ELŐSZÓ Különös, de talán természetes, hogy mikor az ember túljut az ötvenedik évén (mint e sorok írója is), mind gyakrabban néz vissza a multba. Valahányszor a technikának vagy természettudománynak valami új vívmányáról hallok hírt, gondolatban mindig végigpillantok a csodáknak azon a szédítő sorozatán, amelyeket ötven év alatt megéltem. És mindig sajnálattal gondolok arra a XV. vagy XVI. századbeli halandóra, aki akkor se élt meg semmi újat, ha százéves korában halt meg, mert száz év alatt se változott a világ jóformán semmitsem. Szegény XIV. Lajosnak, a Nap-királynak, minden idők egyik leghatalmasabb uralkodójának, nem volt része annyi kényelemben, mint a mai szerényfizetésű tisztviselőnek, aki modern bérház kétszobás lakásában lakik. Mert a Napkirály még faggyúgyertyával világította ki fényes palotáit, nem ismerte a vízvezetéket és a királyi palota ablakain át öntötték ki az utcára a szennyet. Hol volt ő a központi fűtéstől és a villamos jégszekrénytől? A mai kultúrember egy-két évtized alatt több csodát látott, mint elődei Krisztus születésétől Amerika fölfedezéséig, tehát másfél évezreden át. Hogy bemutassam, mi mindent éltünk meg csupán az utolsó félszázadban, meghívom az olvasót egy kis idő-utazásra. Fölszállunk Wells időgépére, visszafutunk ötven évet, célhoz érve beszállunk egy szellemi filléres gyorsvonatba s az visszahoz bennünket a mai korba. Közben kinézünk az ablakon. Vissza FÜLSZÖVEG Különleges könyv ez, mert tudományos munka, de nincs benne nehézkes tudálékosság, ellenszenves rendszerezés. TARTALOM Előszó 5 Építészeti csodák A régiek hét világcsodája 11 A nagy szünksz 15 A karnaki óriás-templom 15 Az asszuáni Nílus-gát 16 A Colorado-folyam gátja 17 A világ legnagyobb színháza 19 A kínai fal 20 Egy márvány-álom 21 Ferde tornyok 22 Vasút a tengeren át 23 Felhőkarcolók 25 A leghosszabb alagút 26 Az Eifel-torony 28 A technika csodái Ókori találmányok 33 Álcázott készülékek 35 A magdeburgi féltekék 37 A világ legnagyobb harangja 38 Hajókat emelő felvonók 38 Az egész Föld kell egy esernyőhöz 39 A háború csodái 42 Gyors forgalom a drótban 43 A drótnélküli távíró és rádió 45 Az éneklő ívlámpa 47 A drótnélküli távbeszélő 48 Önműködő telefonkapcsoló 48 A megrögzített telefonbeszélgetés 49 A távolbalátó telefon 51 Újfajtájú mikroszkóp 53 A távolból irányítható repülőgép 56 Kastély a tengeren 57 A fizika és vegytan csodái A színképelemzés 63 A Zeemann-hatás 66 A világegyetem építőkövei 67 A Brown-féle mozgás 69 A legparányibb és ennek részei 71 Atómok tűzijátéka 75 A legdágább anyag (rádium) 75 Mesterséges rádióaktivitás 81 Elemek megjósolása 83 Folyékony levegő 85 "Légből kapott" elemek 86 A kátrány mint kincs 87 A por 90 Az örök inga 91 A csatorna-inga 92 Múmia-pince 93 Gyémántok a hajópáncélban 94 Egy élő állat a világürben 95 Páncél gőzrétegből 95 Az elsüllyesztett tábla 96 A legnagyobbfokú érzékenység 98 Sokszoros visszhangok 100 Mesterséges élőlények 101 A trombitás a gyorsvonaton 105 Éter-vihar és Michelson kísérlete 106 A térből és időből álló világ (a relativitás) 110 Nehéz víz 114 A vitamínok 116 Mire képes a fotocella? 119 Hideg-rekordok 122 A Föld csodái Milliárd év - egy nap 129 Az inga a világürben 130 A földforgás fékezése 131 A szárazföld apálya és dagálya 133 A Föld és a Hold súlya 134 Jéghegyek 135 A sarki fény 137 Sugarak a világürből 141 A Vézuv fölébredése 144 Gejzir-kitörések 146 Mennyit ér egy vízesés? 147 Óriásfák 148 Hajlítható kő 148 Mi van a Föld belsejében? 149 A sztratoszféra 153 Mi az igazság a varázsvessző körül? 158 Az égbolt csodái Napfogyatkozás 165 A csillagászat, mint a történelem kisegítője 168 A megbolondult körhinta 169 A Föld mint melegház 171 Mi fűti a Napot? 173 Csillagtávolságok 176 A megjósolt bolygó 178 Vadászat bolygókra 182 Az álló csillagok hősugárzása 183 Séta a Holdon 184 A Föld a Holdról nézve 187 A nehézségmentes pont 189 Van-e élet más égitesteken is? 189 Mars csatornái 193 A liliputi csillag 197 A Jupiter elárulja a fény sebességét 200 Különös meteorok 201 Új csillagok 204 Az üstökös csóvája a laboratóriumban 207 A számok csodái Valószínűségek 211 A szent 7-es szám 214 Féreg a könyvben 216 Egy kitűnő szám 217 Öv a Föld és a narancs körül 218 Páros vagy páratlan 219 Fermat rejtélye 220 2 X 2 = 5 221 Az optikai távíró 222 Hányszor lehet váltani egy pénzdarabot? 223 Néhány séta 223 A szív dobbanása 224 Az emberiség összegyüjtése 224 Az emberiség becsomagolva 225 Csak egy mérföld 225 Időrabló asztali rend 227 A sakkjáték föltalálója 228 Gyilkosság! 229 Egy nép, amely 3-ig sem tud számolni 230 A millió és a billió 230 Brahma piramisa 231 Egy fillér kamatos kamattal 233 A számok tengerében 234 Az egyetemes könyvtár 234 Abracadabra 237 Silos sírköve 238 A 91 szám 238 A 37 szám 239 A 3367 szám 239 Sajátságos eredmények 240
+ Mutass többet - Mutass kevesebbet
Árinformációk
Ingyen szállítás 14 000 Ft felett
Online ár: 1 490 Ft

A termék megvásárlásával

149 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 6-8 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 6-8 munkanap

14 000 Ft felett ingyenes

Állapot:jó állapotú antikvár könyv
Kiadó singer és wolfner
Oldalak száma:243
Súly200 gr
ISBN0469001372354
ÁrukódSL#2106412065
Kötésfélvászon

Vásárlói értékelések, vélemények

Kérjük, lépjen be az értékeléshez!

Árinformációk
Ingyen szállítás 14 000 Ft felett
Online ár: 1 490 Ft

A termék megvásárlásával

149 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 6-8 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 6-8 munkanap

14 000 Ft felett ingyenes

Nyári olvasásnépszerűsítő kampány - KávéNyári olvasásnépszerűsítő kampány - Kávé