A virrasztó költő

Negyedszázad kutatásaiból szemléz és idéz Szigeti Lajos Sándor tanulmánykötete; az 1975 és 2000 között keletkezett esszék, elemzések és kritikák tematikus egybeszerkesztésével nemcsak József Attila költői világképének alakulását dokumentálja, de a világkép értelmezésének szempontjait is, a befogadó - kritikus - szubjektív változásait nyomon követve. A tematikus egységekbe szerkesztett tanulmányok (eddig csak kevéssé kutatott területek elemző írásai és a költőről készült áttekintések, műelemzések és kutatási szempontok kritikái) az irodalomtörténet-írás József Attila-i kérdésköreit elemzik újra azzal a céllal, hogy átértékeljék a költő életútjához és személyiségéhez tapadt (verseiből kikövetkeztetett) kliséket csakúgy, mint az irodalmi megítéléséhez kapcsolódó kutatások hiányait és tévedéseit. A költői magatartásforma alakulását a szegedi egyetemi évek alatt szerzett benyomások reális feltérképezésével kapcsolja össze a szerző, rámutatva, hogy az universitas nemcsak a 'Horger-ügy' miatt volt fontos életében, de az ott szerzett élmények tették képessé pl. a modern költészet befogadására. Az alkotás geneziséről szólva föltérképezi költészetének eddig mellőzött összetevőit (pl. folklorizmus, társadalom- és gazdaságtörténeti ismeretek, valós viszonya az irodalmi műhelyekhez stb.); kiemeli a költőt az irodalomtörténet speciális korszak-börtönéből - átértékelve a 'virrasztás' irányultságát és sematikus összegzését -, bizonyítva, hogy a költői mesterség relativizálásából adódóan József Attila lírája a mai értelmiségi, egyetemi polgári létünk zavarosságában is 'magunkra mutató' példa virrasztó szerepe pedig örökség. A kötet a 'virrasztás' magatartásformájának vizsgálatával olyan szempontra irányítja a figyelmet, amelynek mentén nemcsak újraolvasható a József Attila-i életmű, de értelmezhető kapcsolódása az európai költészettörténeti modernség klasszikusaihoz.