A zsidóság Magyarországon 1526-1945

századvég kiadó  | 1992  | papír / puha kötés  |  388 oldal

Libri Antikvárium
Gonda László 1910-ben született Makón. Debrecenben végezte el középiskolai és egyetemi tanulmányait, s szerzett történelem, latin és francia szakos tanári diplomát. 1934-től tíz esztendőn át a debreceni zsidó gimnáziumban tanított. 1951-től haláláig Izraelben élt és dolgozott. 1975-ben történetírói és tudományos szervezői tevékenységének elismeréséül a történeti nordau-díjjal tüntették ki. Scheiber Sándorral együtt határozták el, hogy megírják a magyar zsidóság történetét; Gonda nem sokkal 1985-ben bekövetkezett halála előtt elkészítette a maga részét. Műve mindenekelőtt a zsidóság magyarországi sorstörténetét, azaz a zsidók irányában érvényesülő állami politikát, a zsidóság befogadásának, illetve elutasításának, kirekesztésének problémáit, a magyar-zsidó viszonyt és a hazai zsidóság modernizálódásának folyamatát mutatja be. A kötet Függeléke közli a zsidókra vonatkozó XVIII-XIX. és XX. századi magyar törvények szövegét, valamint a magyar-zsidó történelem részletes kronológiáját és bibliográfiáját.
+ Mutass többet - Mutass kevesebbet
Árinformációk
Ingyen szállítás 14 000 Ft felett
Online ár: 1 992 Ft

A termék megvásárlásával

199 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 10-12 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 10-12 munkanap

14 000 Ft felett ingyenes

Állapot:jó állapotú antikvár könyv
Kiadó századvég kiadó
Kiadás éve1992
Oldalak száma:388
Súly349 gr
ISBN2310003317400
ÁrukódSL#2111435108
Kötéspapír / puha kötés

Vásárlói értékelések, vélemények

Kérjük, lépjen be az értékeléshez!

Árinformációk
Ingyen szállítás 14 000 Ft felett
Online ár: 1 992 Ft

A termék megvásárlásával

199 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 10-12 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 10-12 munkanap

14 000 Ft felett ingyenes

KönyvtörvényKönyvtörvény