Agyháború

Elindult, mint egy gépezet: először végigment a folyosón, aztán le a lépcsőn, át a hatalmas nappalin - közben mindenütt felgyújtotta a villanyokat -, megállt a fegyverszekrény előtt, kinyitotta és habozás nélkül megragadott egy vadászpuskát, amit még soha nem használt, kibiztosította és a zsebeit telerakta tölténnyel. Visszafordult, újra ott volt a folyosón, s a tükörben megpillantotta ezt a gyilkos őrülettől eltorzult arcú öregembert. Látta, hogy elmeszesedett keze szilárdan tartja a puskát, tudta, hogy benyit majd minden ajtón, odamegy az ágyhoz, hideg nyugalommal szorítja oda a csövet azoknak a koponyájához, akiket szeret, és elsüti a fegyvert. És így is lett. Nézte, ahogy az alvó arcok felrobbannak, hús- és vérpéppé változnak át, érezte a puskapor csípős szagát és langymelegét ennek a mészárlásnak, mely csont- és agydarabkákkal fröcskölte tele, s átadta magát a látvány nyújtotta esztelen élvezetnek...