Álomország

Részlet a könyvből: A művész, aki ezt a termet, a képviselőház tanácskozótermét, megépítette, tervezgetés közben bizonyára barna és önérzetes turáni fejekre, díszruhák keleti pompájára, a hazafias hevület, a bátorság és az áldozatkészség nemesen ívelt gesztusaira gondolt. Olyasmire gondolhatott, hogy a földszint tömör falívei között ülő képviselők szívdobogása állandó honfiimádsággá fog tömörülni, amely bús és követelő lendülettel áradozik a terem aranyos mennyezete felé. Megbűnhődte már e nép... A művész lelkületéhez ugyan meglehetősen idegen volt a kelet lázongó pátosza, de azért akadémikus lelkiismeretességgel számbavette, mint a megoldandó építészeti egyenlet egyik adott mennyiségét, és a megnyugtató megoldást a tetőzet óriási ablaknyílásaiban konstruálta meg, amelyeknek ferdén beáradó ünnepélyes fénykévéi a népek atyjának áldását, a honfi-ima meghallgatását és a jobb jövő ígéretét szimbolizálhatnák. Ebben a pillanatban a terem képe egészen más volt, mint aminőnek a mester megálmodta. Soha még kép nem rítt ki annyira a keretéből, mint a mai ülés képe. A hetes karzaton ülő fehér asszony legalább úgy találta.