Anderson-taktusok

seneca kiadó  | 1998  | kemény kötés  |  175 oldal

Libri Antikvárium
Az átlagéletkor, persze, statisztikai svindli. Vegyük most mégis az 1996-os hetven évet. Frissebb adat nincs, mondja a telefonba a KSH munkatársa, és a férfiaké annyival kevesebb (66) a nőkénél (74), hogy összevont adattal nem is dolgoznak. Ebben a hetvenben tehát már az én munkám is benne van. Az szökőévestől kereken 2 209 032 000 másodperc. (Tizenhét és fél szökőnappal számolva, mert ugye a hetvenbe a születés évétől függően tizenhét és tizennyolc szökőnap is eshet.) Illetve nem kereken, van ez a folytonos csúszás-mászás a térben, az anyag trehány munkavállaló, nem érdeklik a Főnök szankciói, inge feslett, zihál, tolakodik, és egy kicsit mindig késik. Szóval még valamennyi másodperc, ennek most nem megyek utána, végtére nem ávósból lett portás vagyok. Kétmilliárd-kétszázkilencmillió-harminckétezer másodperc tehát, nem nagy szám, még bőven ki lehet mondani. Közülük is azokat, melyek lapján nem bogármód halad, de konok, piciny ütésekkel araszol előre a másodpercmutató. Mintha az idődarabok gomolygó képeit nyomban bekereteznék, s máló tudatunk falára szegeznék a sürgős angyalok. Aki él, mind profi. Szüntelen dolgozik, mégha több is a forintja, mint a másodperce. Ki kell töltenie az ütések közti időt, kotorni-túrni szüntelen valami izét a kétmilliárd-kétszázkilencmillió-harminckétezer-vagytöbbvagykevesebb résbe, mert émelyítő szakadék nyílik, létének felülete beomlik, és ő (she/he) belehal. Erre szánom a prózámat, hányják-vessék a betűit a kezük között, forgasság meg a sorait a szemükkel, s boldog leszek, ha azután időbarázdáikba hintik őket. Én úgy írtam, sör mellé, kávé mellé, dohányfüstbe, de már ez gusztus dolga, hogyan is szólhatnék bele...
+ Mutass többet - Mutass kevesebbet
Árinformációk
Ingyen szállítás 14 000 Ft felett
Online ár: 890 Ft

A termék megvásárlásával

89 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 6-8 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 6-8 munkanap

14 000 Ft felett ingyenes

Állapot:jó állapotú antikvár könyv
Kiadó seneca kiadó
Kiadás éve1998
Oldalak száma:175
Súly200 gr
ISBN0489002958760
ÁrukódSL#2103381254
Kötéskemény kötés

Vásárlói értékelések, vélemények

Kérjük, lépjen be az értékeléshez!

Árinformációk
Ingyen szállítás 14 000 Ft felett
Online ár: 890 Ft

A termék megvásárlásával

89 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 6-8 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 6-8 munkanap

14 000 Ft felett ingyenes

J.D. Barker: Zárt ajtók mögöttJ.D. Barker: Zárt ajtók mögött