Apácaműveltség Magyarországon a XV-XVI. század fordulóján

A középkori szerzetesek vagy apácák életmódjáról többnyire közhelyeket ismerünk. Pedig érdemes utánanézni: valójában mennyire voltak elzárva a világtól, mit tudhattak a kolostorfalakon túl zajló eseményekről? Bár az apácák alig-alig érintkezhettek idegenekkel, a kódexekben mégis nyoma maradt annak, hogy a fontos események híre eljutott hozzájuk, kéziratos könyveiket cserélgették, egy-egy legendát azonos formában több kolostorban is ismertek, s a szövegekbe olykor a népi vallásosság elemei is beszivárogtak. Kötetünk azt vizsgálja, milyen szellemi hatások érték a magyar domonkos, ferences és premontrei nővéreket, akik életüket a kolostorokban Krisztus követésének szentelték. A XV. század utolsó harmadáig kevés anyanyelvű fordítást készítettek a számukra, csak a kibontakozó szerzetesi reformok nyomán jutottak megfelelő mennyiségű magyar nyelvű irodalomhoz. A közfelfogás ezekről a textusokról eddig az volt, hogy teljes egészében fordítások, és kifejezetten a nővéreknek készültek. A könyv részletesen bemutatja, hogy az anyanyelvű szövegek különféle típusait hol, mikor és hogyan használták a nővérek. A kötet azt is igyekszik bizonyítani, hogy kolostori anyanyelvű kódexeink több prédikációja és passiója egyaránt szolgálta a világiakat és az apácákat. Hasonló átfogó elemzés magyar nyelvű kódexeinkről és anyanyelvű irodalmunk keletkezéséről utoljára nyolcvan évvel ezelőtt készült.