Apaszonettek

Regös István Attila szonettjei egy olyan személyhez szólnak, a világirodalomban e téren jelentkező űrt betöltve, akit mindennél és mindenkinél, még az édesanyjánál is jobban tisztel és becsül: az Édesapához. Az Apaszonetteket egy felnőtt férfi írta, ki azonban lélekben mindig örök gyermek marad, és aki elveszni látszik a világban az apja nélkül. A szonettekből árad a vágy a régen elmúlt, de az álmokban örökké élő apa-kisgyermek kapcsolatra, de jól kitapinthatóak a költő fiatalkori érzelmei is a példakép-apa, és a már felnőtt férfi hódolata idősödő, de még mindig erős édesapja felé, mindenkoron annak lábai elé borulva. A kötet olyannyira sokrétűen dicséri az Apát, a Nemzőt, az Utolérhetetlent, hogy az már szinte zavarba ejtő - az olvasó elgondolkozik rajta, hogy ilyen idealizált Apa talán nem is létezik - és talán ő maga sem akar ilyen lenni. Mindazonáltal, a szonett-gyűjteményt nagyon szép, igényes kiállítású könyvben olvashatjuk végig.