Apión ellen, avagy a zsidó nép ősi voltáról (Saját képpel)

helikon  | 1984  | puhatáblás, ragasztókötött  |  135 oldal

Libri Antikvárium
Josephus Flaviusnak az alexandriai Apión ellen, a zsidó nép ősi voltának bizonyítása végett írt irata, görög eredetiből készült magyar fordításban, sorozatunkban jelenik meg először. A zsidó háború és A zsidók története szerzőjének ez a kései, öregkori műve, több szempontból is igényt tarthat a mai olvasó érdeklődésére. Josephus, aki első nagy művében a maga zsidó népét akarta Róma uralmával megbarátkoztatni; utolsó munkájában a görög és római világ számára akarja feltárni népének ősidőkre visszanyúló hagyományait, vallási tanításait, egyistenhitének tisztaságát. Munkája egyszerre harcos vitairat és higgadt ismertetés, szenvedélyes védekezés és személyeskedésig menő támadás, szorgalmas anyaggyűjtés és szellemes érvelés. Miközben eszmeileg leszámol az ókori értelemben vett antiszemitizmus képviselőinek történeti torzításaival és a zsidók egész múltját gyűlölködő módon bemutató koholmányaival, egyben felvonultatja az egész antik - az ókori egyiptomi, főníciai, mezopotámiai, görög és római - történetírásnak valamennyi, a zsidókat megemlítő közlését. Az egyiptomi Manethón és a mezopotámiai Beroszosz, a történetíró Hekataiosz és a filozófus Arisztotelész, a zsidó vallást nagyra tartó Püthagorasz és a zsidó múltat ellenségesen tekintő Apión egyaránt megszólal az ő tolmácsolásában. Így a mi számunkra Josephusnak ez a műve nemcsak az általa bemutatott, benne vitatott és cáfolt egykori gyűlölködő propagandának és érvrendszerének elsőrendű forrása, de tárháza a ma már elveszett, értékes anyagot tartalmazó ókori történeti művekből vett irodalmi részleteknek is. Jószerével Josephusnak köszönhetjük mindazt, amit ma olyan nagy fontosságú művekből ismerünk, mint amilyen Manethón görög nyelvű Egyiptomi története, avagy Béroszosz Babiloni története. Megdöbbentőek a több mint kétévezredes gyűlölet akkori vádaskodásai; tanulságosak a más művekből vett terjedelmes idézetek; élvezetes Josephus szellemes és gunyoros, néha durva, de legtöbbször találó vitamódszere. Mindvégig lenyűgöz a ma is elevenen ható mű: egy vitatott egyéniségű szerző vitathatatlanul izgalmas vitairata. TARTALOM: Első könyv 5 Második könyv 49 Jegyzetek 95 Utószó 117 Szakirodalmi tájékoztató 135 Képjegyzék 137
+ Mutass többet - Mutass kevesebbet
Árinformációk
Ingyen szállítás 15 000 Ft felett
Online ár: 1 790 Ft

A termék megvásárlásával

179 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 6-8 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 6-8 munkanap

15 000 Ft felett ingyenes

Állapot:jó állapotú antikvár könyv
A borító enyhén sérült, kopottas.
Kiadó helikon
Kiadás éve1984
Oldalak száma:135
Súly699 gr
ISBN2310009090079
ÁrukódSL#2111864381
Kötéspuhatáblás, ragasztókötött

Vásárlói értékelések, vélemények

Kérjük, lépjen be az értékeléshez!

Árinformációk
Ingyen szállítás 15 000 Ft felett
Online ár: 1 790 Ft

A termék megvásárlásával

179 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 6-8 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 6-8 munkanap

15 000 Ft felett ingyenes

Csatári Bence: KóborCsatári Bence: Kóbor