Arany János drámafordításai I-III.

Arisztophanész Arany János a "nemzet koszorús énekese", az Akadémia főtitkára, 1867-ben hivatalának munkáiba temetkezik, s egy évtizedre elnémul. Amikor újra megszólal, olyan fordításokkal jelentkezik, amelyekben - korával elégedetlenül - a maga kesernyés mondanivalóit tudja egy géniuszával rokon lángelme szavainak köntösében kifejezni. Így jön létre életművének egyik rejtélyes és rendkívül izgalmas részlete: a teljes magyar Arisztophanész. A görög költészetnek ez a játékos kedvű fenegyereke maró gúnnyal figurázta ki korának visszásságait. A játék és komolyság költészetének, a valóság hiteles ábrázolásának és célzatos eltorzítsásának egyaránt mestere volt. Sok mindent felperzselt; - borszesz-lángként lebegő és égető szellemét azonban az emberi értékek szenvedélyes szeretete táplálta. Arany a maga elfojtott szenvedélyeinek, eltűnt, játékos ifjúságának, torkára forrt szókimondó őszinteségének felszabadító szavait találta meg Arisztophanész fordítása közben. Lángelméjének páratlan erejű ihletettségében a magyar műfordítás remekeit hozta létre. A fordítások létrejöttének körülményeit és sorsát megvilágító jegyzetek érdekes fényt vetnek a költő műhelyébe. Shakespeare "Csak Sekszpirt! Sekszpirt, domine!": ezt kötötte Arany lelkére egykori debreceni tanára. A fiatalember megfogadta a tanácsot, s a "nemzet költője" sem vetette el. Egész életében hű maradt a nagy rokongéniuszhoz. Alkotásaiban is ott vannak a nyomok, amelyeket annak szellemujja vont. Magyarázói nem indokoatlanul nevezték Aranyt a "ballada Shakespeare-jének". Ifjúkora óta nemcsak olvasta brit óriás drámáit; újra meg újra hozzáfogott fordításukhoz is. A teljes magyar Shakespeare elkészítésére először Petőfi és Vörösmarty társaságában vállalkozott. A tragikusan megszakadt kezdemény helyére lépő újaknak is mindvégig sürgetője, segítője, részese volt. Számtalan Shkakespeare-fordítást bírált el, javított végig; maga is többször hozzáfogott egy-egy dráma átültetéséez. Hárommal kszült el egészen: a töprengő, kétségek közt hánykódó lelkéhez oly közel álló Hamlettel; a játékos, nyelvében és formájában alig fokozhatóan nehéz Szentivánéji álommal, s a viharos angol történelem egy korszakát balladás fény-árnyékkal felidéző János királlyal. Mindhárom munkáját máig is a magyar műfordítás remekei közé soroljuk.