Atom kihívás

magyar ház  | 2005  | papír / puha kötés  |  381 oldal

Libri Antikvárium
Tóth Béla 1930-ban született a Szabolcs megyei Újfehértón. 1950-ben érettségizett a budapesti Toldy Gimnáziumban. 1955-ben vegyészmérnöki diplomát szerzett a moszkvai Mendelejev Egyetemen. Ezután meghívták a Központi Fizikai Kutató Intézetbe, ahol - harmadmagával - megalapította a Reaktorkémiai Osztályt (a későbbi atommag-kémiai kutatások bázisát). Itt, 1956 márciusában - Magyar-országon elsőként - megvalósította az atommaghasadást. 1961-ben a ,,világviszonylatban is kiemelkedő minőségű radioaktív izotópok előállításáért" Akadémiai Díjat kapott. 1966-ban - szintén a Mendelejev Egyetemen - megvédte tudományos disszertációját a maghasadás és az ultramikrokoncentrációjú anyagok termodinamikája terén, majd ugyanezen a területen végzett munkásságáért 1968-ban elnyerte a ,,Műszaki Doktor"-i címet (a Budapesti Műszaki Egyetemen). 1978-ban és 1980-ban Los Alamosban (USA) - posztgraduális képzésben - újabb diplomákat szerzett a hasadóanyagok vizsgálata terén. A tudományos kutatómunka mellett folyamatosan oktatott a debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetemen és a Budapesti Műszaki Egyetemen, ahol az 1960-as évek közepén - a mai napig is népszerű - új tárgyat vezetett be ,,Nukleáris kémiai technológia" címmel, majd az 1980-as évek végén ismét új főtárgyat kezdett oktatni ,,Nukleáris környezetvédelem" címmel. 1978-ban meghívták a Nemzetközi Atomenergia Ügynökséghez, ahol - mint az ENSZ hivatalos hasadóanyag-ellenőre - közel hat éven keresztül ellenőrizte az ,,Atomsorompóegyezmény" betartását (2 évig az USA és Kanada, közel 4 évig pedig az akkori közös piaci országok ellenőreként). Az 1980-as évek második felében - 5 éven keresztül - a paksi atomerőmű tudományos tanácsadójaként is működött. Itt - több jelentős tanulmánya mellett - egyik értelmi szerzője, majd a megvalósítás szervezője volt az 1990-es évek elején a (NAÜ anyagi támogatásával) létrehozott Nemzetközi Központnak az atomerőművek karbantartására. Jelenleg a Magyar Tudományos Akadémia köztestületi tagja. A kiváló tudós műve sok évtizedes egyetemi előadásainak és részben saját tapasztalatainak egy különleges összefoglalása a szélesebb olvasóközönség számára az atomenergiáról, erről a sokak számára ma is félelmetesnek tartott erőforrásról.
+ Mutass többet - Mutass kevesebbet
Árinformációk
Ingyen szállítás 15 000 Ft felett
Online ár: 2 400 Ft

A termék megvásárlásával

240 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 6-8 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 6-8 munkanap

15 000 Ft felett ingyenes

Állapot:hibátlan, olvasatlan példány
Kiadó magyar ház
Kiadás éve2005
Oldalak száma:381
Súly300 gr
ISBN0189000961921
ÁrukódSL#2106553011
Kötéspapír / puha kötés

Vásárlói értékelések, vélemények

Kérjük, lépjen be az értékeléshez!

Árinformációk
Ingyen szállítás 15 000 Ft felett
Online ár: 2 400 Ft

A termék megvásárlásával

240 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 6-8 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 6-8 munkanap

15 000 Ft felett ingyenes

Csatári Bence: KóborCsatári Bence: Kóbor