Attila és hunjai

akadémiai kiadó  | 1986  | kemény kötés  |  348 oldal

Libri Antikvárium
Attila félelmes és titokzatos alakja másfél ezer éve él azoknak a népeknek szájhagyományában, melyeknek földjén végigszáguldott hódító serege. De Attilának s hunjainak inkább csak mondai képe rögződött a köztudatba, míg a hunok eredetére, nyelvére, történetére, műveltségére és művészetére vonatkozó tudományos kutatások eredményeit csupán a szakkörök ismerték. Pedig éppen a magyarság számára nem lehet közömbös a kérdés minél alaposabbb megismerése, hiszen a magyar régmúlt több vonatkozásban érintkezik a hunok történetével. A Magyar Szemle Társaság kiadványa történeti irodalmunk ez irányú szükségletének kívánt eleget tenni, midőn a legkiválóbb hazai szakemberek közreműködésével szerves egységbe foglalta a tudományos kutatás által feltárt eredményeket. A kötetet szerkesztő Németh Gyula a hun nyelv kérdését, Ligeti Lajos az ázsiai hunok történetét, Váczy Peter Attila a hunok későbbi történeti szerepét, Eckhardt Sándor a mondai Attilát, Fettich Nándor pedig az archeológiai vonatkozásokat világítja meg. E mű a hun kérdés első modern tudományos feldolgozását adja. Múltszemléletünk kialakításában rendkívül jelentős, a történelmi tájékozódás szempontjából nélkülözhetetlen kézikönvy. A könyvet kiegészítő térképek a hun birodalomról és a hun kori lelőhelyekről, a műmellékletek pedig Attila népének művészeti emlékeiről tájékoztatnak. A reprint kiadáshoz Harmatta János írt előszót, melyben a legújabb kutatási eredményekről számol be.
+ Mutass többet - Mutass kevesebbet
Árinformációk
Ingyen szállítás 14 000 Ft felett
Online ár: 890 Ft

A termék megvásárlásával

89 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 4-6 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 4-6 munkanap

14 000 Ft felett ingyenes

Állapot:jó állapotú antikvár könyv - kopottas
A könyvtest kissé megdőlt.
Kiadó akadémiai kiadó
Kiadás éve1986
Oldalak száma:348
Súly449 gr
ISBN2399981766578
ÁrukódSL#2110119449
Kötéskemény kötés

Vásárlói értékelések, vélemények

Kérjük, lépjen be az értékeléshez!

Árinformációk
Ingyen szállítás 14 000 Ft felett
Online ár: 890 Ft

A termék megvásárlásával

89 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 4-6 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 4-6 munkanap

14 000 Ft felett ingyenes

KönyvtörvényKönyvtörvény