Az Érdekes Újság Dekameronja I. - Száz magyar író száz legjobb novellája

kassák kiadó  | 1993  | kemény kötés  |  320 oldal

Libri Antikvárium
Reprint - Ismertető: Szerző: Ady Endre Bíró Lajos Csáth Géza Heltai Jenő Ignotus Krúdy Gyula Móricz Zsigmond Molnár Ferenc Szini Gyula Szomory Dezső Miklós Jenő Biró Lajos Lengyel Menyhért - Ahol száz magyar iró (s mindegyik a maga legjobb novellájával) kér szót, ott a szerkesztő bizvást hallgathatna. Száz magyar iró eléggé beszél önmagáért s nem szorul rá, hogy a százegyedik elüljáró beszéddel ajánlja be őket. Nem is az íróknak szól ez az elüljáró irás. Csak a közönségnek, talán utánunk következő közönségeknek is, akarja röviden megmondani, hogy ,,Az Érdekes Újság Dekameronja" természetesen nem tartalmazhat egyértékű novellákat, amint a legszebb asszonyfejen sem egyformák a hajszálak s a földön sem egyértékűek az emberek, még az édes testvérek sem. Ezek a novellák pedig még csak nem is édes testvérek, mert hiszen száz iró rakja össze a novelláit. Mindegyiknek csak egy novellája van a gyűjteményben. Inkább versenytársak tehát, semmint testvérek. De egyben testvérek a novellák mégis: abban, hogy a száz közül mindegyik iró azt a novelláját engedte át a Dekameron számára, melyet - objektiv vagy szubjektiv okból, az már mindegy - a maga legszebb és legjobb novellájának tart.- További ismertető: "Belelapozás".
+ Mutass többet - Mutass kevesebbet
Árinformációk
Ingyen szállítás 14 000 Ft felett
Online ár: 1 990 Ft

A termék megvásárlásával

199 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 6-8 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 6-8 munkanap

14 000 Ft felett ingyenes

Állapot:jó állapotú antikvár könyv
Saját képekkel (állapotfotó). Újszerű, olvasatlan, csak a fotózás idejére kinyitott állapotú példány. Könyvízelítő: "Belelapozás".
Kiadó kassák kiadó
Kiadás éve1993
Oldalak száma:320
Súly449 gr
ISBN0589000566780
ÁrukódSL#2107608147
Kötéskemény kötés

Vásárlói értékelések, vélemények

Kérjük, lépjen be az értékeléshez!

Árinformációk
Ingyen szállítás 14 000 Ft felett
Online ár: 1 990 Ft

A termék megvásárlásával

199 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 6-8 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 6-8 munkanap

14 000 Ft felett ingyenes

Paula Hawkins: KéksötétPaula Hawkins: Kéksötét