Az akasztott ember kötele

A 148 oldalas könyv tizenöt szöveget tartalmaz, három ciklusra osztva. Az első ciklus A tizenharmadik oldal címet viseli, öt szatirikus hangvételű novella kapott benne helyet. A címadó írás egy prózaíró vesszőfutásáról szól, melynek terepe a csehszlovákiai magyar folyóirat-struktúra, természetesen jól felismerhető módon. Ahogy a többi utalás is eléggé egyértelműen dekódolható. A referencialitás igényével fellépő olvasat esetén mindennemű elméleti fejtegetést mellőzve a humor forrásául az kellene, hogy szolgáljon, hogy a Gyertyát azonosítom a fáklyával, ha tájékozott vagyok, esetleg még azt is tudom, ki volt az irodalmi szerkesztő, s jót röhögök rajta. Ez azonban nem történik meg, s ha elvetjük a referencialitással operáló olvasatot, tehát nem akarjuk meghatározni, mely lap főszerkesztője az, akinek a regényében örvénylik az idő, akkor sem fog mosolyra állni a szánk. Mert mi poénosat találunk abban, hogy egy író minden írásának 13. oldalát elrontja? Ráadásul ez a kényszeres tizenhármazás idővel önmaga paródiájába megy át. Ugyanúgy eléggé gyér sztori, hogy valaki utálja a törököket, mert a nagynénje lányát egy török eladta egy kupiba. A Kolbászok az átkosban című írás alapötlete jó, de a szöveg erőtlen, s mint Ardamica Ferenc írásainak jó részében kiszámítható a vége. A szerző itt a létező szocializmus bevásárlóturizmusának döf oda egyet, sejthető, előrelátható poénokkal, melyeket a több nap, mint kolbász kapitális közhelye méltó módon koronáz meg zárómondatként. A Záróra előtt című cikluszáró írás, mely mellőzi a görcsös, verítékszagú poénokat, lehet, hogy inkább már a következő, a kötetcímmel megegyező címet viselő ciklusba kívánkozna, melyben a megnyomorított, tönkretett, félresikeredett életeké a főszerep. A kötet- és cikluscímadó Az akasztott ember kötele című írástól - ha már ennyire kitüntetett helyzetben van - azt várná az olvasó, hogy ez valami nagyon erős írás lesz. Helyette kapunk egy teljesen szokványos házasságtörési sztorit, mely éppen az akasztás motívumának olykor már erőltetett hangsúlyozása miatt nagyon is sejthető, hogyan fog befejeződni. ĺgy az olvasó legfeljebb azt konstatálhatja: aha, tudtam, hogy ez lesz. Hát, ez nem valami nagy olvasói kaland. A Panoptikum című ciklus - melyben a szerző (egyébként ötletes) áltörténelmi írásokkal áll elő - szintén problematikus: hogy kerül Ady Endre és Petőfi Sándor mellé Báthory Erzsébet? Egyébként pedig Ady vérbaja, a Petőfi házassága körüli bonyodalmak, valamint a csejtei vár foglyának S/M-szórakozásai szinte közhelyszerűen, talán a középiskolai tananyag szintjén ismertek, s a szerző megint csak nem helyezi ezeket új megvilágításba. Ilyen az egész kötet is: csontig lerágott témák, közhelyek, az első oldal után nyilvánvaló befejezéssel. A piszokul felhergelt olvasó pedig csak áll az ardamicai görbe tükör előtt, s azon gondolkodik: adjon-e még egy újraolvasásnyi esélyt a könyvnek, vagy holnap délután inkább valami mást olvasson.