Az egyetlen út - Három regény a magyar állam kialakulásának első évszázadából (István / Az egyetlen út / Lovagok a Körös-parton)

szépirodalmi könyvkiadó  | vászon  |  395 oldal

Libri Antikvárium
Fülszöveg Három regényt tart a kezében az olvasó, valamennyi önmagában zárt, kerek történet, de mégsem függetlenek egymástól, mivel a három együtt a magyar állam születésének krónikája. Az első, amelynek István a címe, az államalapítóról szól, ifjúságának ama néhány hónapjáról, amikor kénytelen tudomásul venni történelmi feladatát. A feladat tudata formálja azzá a kemény lelkű, tenni tudó emberré, akire szüksége van a történelemnek. A második regény, Az egyetlen út az István halála utáni nagy zűrzavar története, amelyben egy okos Árpádfi, az emigrációból hazatérő Endre felismeri a kibontakozás egyetlen lehetőségét. Ez a Vata-féle pogány lázadás kora. A harmadik regény, a Lovagok a Körös-parton pedig arról szól, hogy több évtizedes belső harcok után hogyan is születik meg végre a rend, hogyan szilárdul meg az az épület, amelyet István és társai építettek. A regény hősei: a kalandos életű és tragikus sorsú Salamon és a lovagi eszményt megtestesítő, legendás hírű László. - Úgy körülbelül ezer évvel ezelőtt, a X. század végén kezdődik a krónika, és körülbelül kilencszáz évvel ezelőtt, az ezerhetvenes években végződik. Ez a küzdelmes évszázad teremtette meg az államot, mely azután kiállotta az évezred megpróbáltatásait ebben az oly nehéz sorsú Közép-Európában.
+ Mutass többet - Mutass kevesebbet
Árinformációk
Ingyen szállítás 14 000 Ft felett
Online ár: 3 490 Ft

A termék megvásárlásával

349 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 6-8 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 6-8 munkanap

14 000 Ft felett ingyenes

Állapot:jó állapotú antikvár könyv
Kiadó szépirodalmi könyvkiadó
Oldalak száma:395
Súly379 gr
ISBN2399980994989
ÁrukódSL#2111577916
Kötésvászon

Vásárlói értékelések, vélemények

Kérjük, lépjen be az értékeléshez!

Árinformációk
Ingyen szállítás 14 000 Ft felett
Online ár: 3 490 Ft

A termék megvásárlásával

349 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 6-8 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 6-8 munkanap

14 000 Ft felett ingyenes

Paula Hawkins: KéksötétPaula Hawkins: Kéksötét