Az elátkozott Paganini

Az irodalomtudósként számon tartott szerző nem mint zenekritikus elemzi Paganini művészetét, nem is a zeneszerző életének krónikása, őt inkább a Paganini-jelenség érdekli a szociológia, a tömeglélektan szempontjából. Épp ezért a könyv nem az olasz hegedűs születésével, hanem halálával kezdődik. Fuld annak jár utána, hogy mi történt 1840, Paganini halálának éve és 1876 között, amikor egyetlen fia és hatalmas vagyonának örököse eltemethette az „ördög hegedűsének” kikiáltott apját. Mint kiderül, a klérus tiltakozott a keresztény temetés ellen, ezért őrizték a koporsót többek között egy olajütő malomárkában, majd láncra akasztva egy lakatlan sziget sziklabarlangjában. A halott Paganini különös sorsára a zenetörténetben mindaddig ismeretlen virtuózi karrierje ad magyarázatot. Ő maga egész életében küzdött a személyét övező sötét híresztelések ellen - hogy börtönben ült, hogy meggyilkolta szeretőjét -, de éppen baljós, sátáni hírnevének köszönhette, hogy koncertjei soha nem látott tömegeket vonzottak. A hölgyek először is a lábára pillantottak: nem ördögpata-e, majd játékát hallgatva elájultak, sokan önkívületbe lovallták magukat. A szerző a korabeli tudósításokon, kritikákon kívül olyan hírességek véleményét is idézi, mint Goethe vagy Schubert, mellékeli az európai turnék feszített menetrendjét, és sok képpel illusztrálja, hogy milyen volt a hegedűs, milyennek látták, képzelték, akik megörökítették. Az izgalmas kultúrtörténeti tanulmány megmutatja, hogy a sztárolás, a sztárkultusz lényegében 170 évvel ezelőtt is ugyanolyan jelenségekkel párosult, mint napjainkban.