Az élet fejedelme

Hrihor, a pap, a halotti építkezések királyi felügyelője, aggódva tekintett a napsütötte útra, amely a faraó palotájából a halottak városa felé vezetett. Mozdulatlan, sötét pálmafák szegélyezték ezt az utat, amely kemény gránitkockákból volt kirakva s többszáz kőszfinksz sorfala között húzódott végig. A felügyelő azt a kis csapatot nézte, szeme elé emelt kézzel, amelyik a forró ragyogásban közeledett feléje. Négy fekete rabszolga díszes gyaloghintót hozott vállain, amely mellett jobbról-balról pávafarkas legyezőket ingattak a félmeztelen testű, barnaa rableányok. - A királyleány jön! - mormogott Hrihor magában, fejcsóválva. - Megint sürgetni fogja a sírkamra befejezését. Érthetetlen halálvágy ez egy fiatal leánynál. - Még dörmögött magában, mikor a gyaloghintó már oda is ért. Nyitott kék függönyök alatt, bíbortakarós nyugágyon csodaszép, sápadt fiatal leány pihegett. Vastag ébenhaját vékony aranykarika tartotta össze. Lázasan lobogó fekete szemeit a papra szegezve, sovány, áttetsző kezecskéjével intett neki, hogy lépjen közelebb. A pap, mellén keresztbetett karokkal, mélyen meghajolt és odalépve, megcsókolta a bíbortakaró lecsüngő szegélyét...