Az ember és az árnyéka (Versek)

Mécs László - eredeti nevén Martoncsik József - (Hernádszentistván, 1895. január 17. - Pannonhalma, 1978. november 9.) magyar premontrei szerzetes, költő, lapszerkesztő. - Mécs László: pap. Papköltő. S a papság még a költő szabadságában is körülhatárolást, megkötöttséget, leszűkítést jelent. Korlátokat, amelyeket pap sohasem léphet át, szentély-otthonának megtagadása nélkül. Az ő dala csak hymnus canonicus lehet, szerelme csak mennyei hevülés, gyűlölete csak bűn ellen feszülő indulat. A jóság és a szeretet - akárhogy átéli - számára mégis csak előírt kötelesség. Ilyesmi pedig mindig feszélyezi a költőt, eleve megregulázva érzéseit és gondolatát, már a fogantatás pillanatában. Hiszen ami az Úr országán kívül esik: csak siralom völgye. Földi jó: csak a sátán kísértő csapdája. Költői büszkeség: csak hiúságok hiúsága. Gőgjének szükségkép össze kell törnie a szerzetesi alázat fogadalmában. Amerre fordul, mindenütt tiltó akadály. Egyedül az Isten felé nyílnak korlátlan lehetőségek előtte. Az égi távlatokba szabadon belefeszülhet. Akár olyan <> szabadsággal, mint a poverello, aki csodálatos életét formálta örök költészetté. Ízelítő: Egy fényességes hajnalom a földből nőtt egy ember. Valaki beoltotta őt két fény - imádó szemmel. Meglátta a kelő Napot és ment feléje folyvást, valami tárgy vonszolta, mint tenger felé forrást.Az élet jött - ment, színesült, pergett a film körülötte, szemébe hullt a mult, jelen: öklével kitörülte. Nem döbbentette semmi meg, a cél - érzése tiszta. Csak ment , csak ment a Nap felé. Nem nézett volna vissza. Ismertető: "Belelapozás".