Az ember felé

A Kiadói védőborító szélei, sarkai enyhén kopottak, szakadozottak. A gerincnél felül egy részen kiszakadt. A könyvtest elvált a borítótól. Élet, ember, művészet, három mágikusan mély értelmű, különös szó. Közülük egy-egy is túlsokat jelent, bármelyik átfogása túlnagy feladat és mégis egybe szeretném fogni e három nagy kört, mert úgy vélem, hogy tulajdonképen mindhárom ugyanannak különböző megnyilatkozása. Át kell lépnünk azonban a hétköznapi értelmezésen, hogy a végső szintézishez eljuthassunk. Mindennapi gondolkozásunkban megszoktuk, hogy az ,,élet" szón az egyes-ember életét, az egyes-ember élettartama alatt lezajló napi életünket értsük. Megszoktuk, hogy ami ezen túl van, ,,túlvilág" szóval jelöljük s valami emberen felüli misztikus létezésnek tekintsük. Tudjuk ugyan, hogy van az egyes-ember életén kívül is valami, azelőtt is és azután is, félve foglalkozunk azonban ezzel, mert felidézése egyben felidézi ősi rettegésünk okát fedő szót, a halált is. Úgy tűnik ebiben az egyén-emberi gondolatvilágban, hogy az egyén élete és halála két végső ellentétes pontja a létezésnek. E két pont közé van bezárva minden, ami az ember számára értékes, amivel foglalkoznia érdemes s amiből élete folyamán meríthet. Megszoktuk, hogy az élet szóval az egyes-ember történéseit kezdjük s a halál szóval azt zárjuk le véglegesen s az örökéletről nem mint emberi, hanem mint isteni képességről, isteni kötelességről, isteni adottságról elmélkedjünk.