Az emberiség fáklyavivői II.Kötet

etalon könyves kft.  | 2015  | cérnafűzött, keménytáblás  |  154 oldal

Libri Antikvárium
A háromkötetesre tervezett Az emberiség fáklyavivői című valláslexikon 2007-ben megjelent I. kötetét most a gyűjtemény II. kötete követi. A lexikon vallásalapítóink, szentjeink, valamint szellemi tanítóink életrajzán keresztül nyújt betekintést az emberiség történetébe és szellemi életébe. A II. kötet az első kötethez hasonlóan 72 életrajzot tartalmaz. A műben olvasható többek között II. János Pál pápa, Albert Schweitzer, Aquinói Szent Tamás, Angelus Silesius, Jakob Böhme, Assisi Szent Klára, Mindszenty bíboros, Gandhi, Néri Szent Fülöp, Nostradamus, Eckhart mester, Paracelsus, Szent Ágoston, Szent Bernadett, Jeremiás próféta életrajza. A vallásfüggetlen gyűjtemény a vallási tolerancia jegyében íródott, és a szellemi élet nagy alakjainak az életén keresztül mutatja be földünk nagy vallásait és szellemi kincseit. A gyűjteményben szereplő életrajzok számtalan alapvető, az általános műveltség körébe tartozó információt tartalmaznak. Minden egyes életrajzra gyönyörű idézetek teszik föl a koronát, melyek az adott tanítótól, illetve szenttől hangzottak el. A gyűjteményt több mint kétszázötven különleges és a nagyközönség számára kevéssé ismert kép teszi teljessé.
+ Mutass többet - Mutass kevesebbet
Árinformációk
Ingyen szállítás 14 000 Ft felett
Online ár: 4 790 Ft

A termék megvásárlásával

479 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 4-6 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 4-6 munkanap

14 000 Ft felett ingyenes

Állapot:jó állapotú antikvár könyv
Kiadó etalon könyves kft.
Kiadás éve2015
Oldalak száma:154
Súly808 gr
ISBN2399972993587
ÁrukódSL#2111487591
Kötéscérnafűzött, keménytáblás

Vásárlói értékelések, vélemények

Kérjük, lépjen be az értékeléshez!

Árinformációk
Ingyen szállítás 14 000 Ft felett
Online ár: 4 790 Ft

A termék megvásárlásával

479 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 4-6 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 4-6 munkanap

14 000 Ft felett ingyenes

Paula Hawkins: KéksötétPaula Hawkins: Kéksötét