Az erdélyi székelyek földje és népe természeti, politikai, statisztikai és történelmi szempontból (1833)

székely nemzeti múzeum  | 2012  | kemény kötés  |  170 oldal

Libri Antikvárium
Sheint műve nem az első próbálkozás Székelyföld leírására, korábban, a 18. században több munka készült, amely ugyanazt a célt tűzte ki maga elé. A könyvet a szerző az államismeret műfajába helyezte, mikor hon- és népismeret szerepel a címlapon, és honismeretként a tartalomjegyzéknek azokat a tételeit sorolja fel, melyek során a természetföldrajzi állapotokat írja le, néhol gazdaságföldrajzi megállapításokkal fűszerezve. A második szakasz a terület politikai, vagyis világi közigazgatási felosztását írja le, magyar szerzők alapján, Udvarhely, Három-, Csík, Maros és Aranyos szék sorrendben. Ehhez a fejezethez kapcsolódik a területhez található romok leírása. A könyv második része a nép leírását adja. Ebben, a kor szokásainak megfelelően, jellemzi a székelyeket. Az erdélyi magyarszász (német) együttélésnek sok évszázdos történelme van, és nem véletlen, hogy a szász közgondolkodásban már a 16. században feltűntek a negatív magyarságkép elemei míg a szorgalom, rendtartás, munkabírás, a békés polgári erények a szászoknak jártak ki, a magyarokat a barbár, művészetellenes, lobbanékony, szabadságszerető, harcias jelzők illették.
+ Mutass többet - Mutass kevesebbet
Árinformációk
Ingyen szállítás 14 000 Ft felett
Online ár: 3 690 Ft

A termék megvásárlásával

369 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 4-6 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 4-6 munkanap

14 000 Ft felett ingyenes

Állapot:jó állapotú antikvár könyv
Kiadó székely nemzeti múzeum
Kiadás éve2012
Oldalak száma:170
Súly389 gr
ISBN2399995898340
ÁrukódSL#2109144917
Kötéskemény kötés

Vásárlói értékelések, vélemények

Kérjük, lépjen be az értékeléshez!

Árinformációk
Ingyen szállítás 14 000 Ft felett
Online ár: 3 690 Ft

A termék megvásárlásával

369 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 4-6 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 4-6 munkanap

14 000 Ft felett ingyenes

KönyvtörvényKönyvtörvény