Az erdélyi székelyek földje és népe természeti, politikai, statisztikai és történelmi szempontból (1833)

Sheint műve nem az első próbálkozás Székelyföld leírására, korábban, a 18. században több munka készült, amely ugyanazt a célt tűzte ki maga elé. A könyvet a szerző az államismeret műfajába helyezte, mikor hon- és népismeret szerepel a címlapon, és honismeretként a tartalomjegyzéknek azokat a tételeit sorolja fel, melyek során a természetföldrajzi állapotokat írja le, néhol gazdaságföldrajzi megállapításokkal fűszerezve. A második szakasz a terület politikai, vagyis világi közigazgatási felosztását írja le, magyar szerzők alapján, Udvarhely, Három-, Csík, Maros és Aranyos szék sorrendben. Ehhez a fejezethez kapcsolódik a területhez található romok leírása. A könyv második része a nép leírását adja. Ebben, a kor szokásainak megfelelően, jellemzi a székelyeket. Az erdélyi magyarszász (német) együttélésnek sok évszázdos történelme van, és nem véletlen, hogy a szász közgondolkodásban már a 16. században feltűntek a negatív magyarságkép elemei míg a szorgalom, rendtartás, munkabírás, a békés polgári erények a szászoknak jártak ki, a magyarokat a barbár, művészetellenes, lobbanékony, szabadságszerető, harcias jelzők illették.