Az értelmiség alkonya

A magyar kiadáshoz írott előszavában Molnár Tamás többek között ezt írja: "Századunk intellektuelje annyira felvértezett, hogy nem érinti őt tegnapi bálványaink és előőrseinek összeomlása. A berlini fal romhalmaza mögött már gyülekezik az új avantgárd, amelyet szintén ő hivatott támadásra vezetni irodalmi bunkeréből osztogatva a jelszavakat és parancsokat." "Manapság már az egész Nyugat a laikus megváltás áradatában úszik, sőt itt-ott a planéta elhanyagolt részei is. Az értelmiség új terveket sző. Nem mint marxista, haladó vagy reakciós, inkább mint technokrata, a szellemiség méricskélője, a gépember imádója." Az eredetileg az Egyesült Államokban, majd németül is megjelent könyv azonban szerencsére és természete szerint is több és részben más, mint amit a fentiek sugallnak Szerkesztőelve és látáshódja kettős: egyrészt történeti, másrészt a filozófiai tartalmat illetően kritikai. Nyomon követi az értelmiség szerepvállalását és -kényszerét kialakulásától - tehát a reneszánsztól - kezdve a közelmúltig, századunk hatvanas éveiig. Azonosulva az ember természetes igényével a jobb és boldogabb életre és együttélésre, az értelmiség magára vállalta a megvalósítás elméleti kidolgozását, amely viszont sorra-rendre - s inkább gyakrabban, mint ritkábban - utópiának s így megvalósíthatatlannak bizonyult. Szerepkényszerét, hiszen a nagy francia forradalomtól napjainkig számtalanszor került és kerül olyan, egyszerre örvendetes és kínos helyzetbe, amikor gyakorlatilag részt vehetett és vesz az általa kidolgozott elmélet megvalósításában. Molnár Tamás elkerülhetetlennek tartja, hogy az utóbbinak mindig kudarc és csalódás a vége, hiszen minden erőszakos és erőszakolt átalakítás kitermeli azt, ami tökéletes ellentéte az elgondolt célnak: a szabad, békés, elégedett emberi életnek.