Az önimádat társadalma

Alig több mint negyedszázaddal azután, hogy Henry Luce meghirdette "Amerika évszázadát", Amerika önbizalma a mélypontra süllyedt. Akik nemrégiben még világhatalomról ábrándoztak, ma nem tudnak megbirkózni New York városának eligazgatásával. A vietnami vereség, a stagnáló gazdaság és a természetes erőforrások küszöbönálló kimerülése pesszimizmust ébreszt a felsőbb körökben, ami átterjed az egész társadalomra, s az emberek elveszítik vezetőikbe vetett bizalmukat. A bizalmi válság más tőkés államokat is szorongat. Európában a kommunista pártok növekvő ereje, a fasiszta mozgalmak újjáéledése és a terrorizmus hulláma bár különféleképpen, de ugyancsak a fennálló rendszerek gyengeségét és a fennálló hagyományok kiürülését bizonyítja. Még Kanadának is - holott sokáig a higgadt polgári megbízhatóság bástyája volt - szembe kell néznie az egységes nemzeti létét fenyegető quebeci szakadár mozgalommal. E baj nemzetközi méretei arra utalnak, hogy a riadalom nem tulajdonítható pusztán az amerikaiak gyenge idegzetének. Úgy tűnik, a polgári társadalmak mindenütt kimerítették alkotó eszméik utolsó maradékait is. Elveszítették arra való képességüket és akaraterejüket, hogy szembeszálljanak a fennmaradásukat veszélyeztető nehézségekkel. A kapitalizmus politikai válsága a nyugati kultúra általános válságát tükrözi, azt a kétségbeejtő felismerést, hogy a modern történelem menetét sem megérteni, sem ésszerű irányba terelni nem lehet. A liberalizmus a feltörekvő polgárság politikai elmélete volt, és ma már jó ideje alkalmatlan arra, hogy a jóléti társadalom, a multinacionális szervezetek jelenségeinek értelmezésére szolgáljon. A politikai csődöt a liberlizmus szellemi csődje követte. Azok a tudományok, melyeket egykor életre hívott, s melyek, úgy hitték, hogy koruk lámpásaival lesznek majd, ma az általuk vizsgált jelenségek körét sem tudják megvilágítani. A neoklasszikus közgazdaságtan nem tudja megmagyarázni a munkanélküliség és az infláció együttes jelenlétét, a szociológia visszariad a modern társadalom általános elméletének körvonalazásától, a pszichológia tudománya pedig a freudi kihívástól, s inkább csak méricskéléssel foglalkozik. A természettudományok túl magasra emelték a mércét, s most sietve bejelentik, hogy a tudomány nem kíván csodaszereket a társadalmi problémákra.