Az öregedés művészete

Fritz Riemann (1904-1979) a pszichoanalízis nemzetközi rangú, igen tág látókörű, írni is eredetien és szépen tudó képviselője. Elmélyültsége és szellemes előadásmódja együttesen tették - kivált német nyelvterületen - sikerkönyvvé több szakmunkáját. Az öregedés művészetéről, részint saját legszemélyesebb élményei alapján, élete utolsó évtizedében írt; hátrahagyott művét tanítványai rendezték sajtó alá. Riemann hiteles nyíltsággal szól az élet utolsó negyedének esélyeiről és rendeltetéséről: arról, hogy idejekorán gondolnunk kell öregedésünkre, foglalkoznunk kell vele, mert korántsem mindegy, hogy azt felelősen és bölcsen mi magunk formáljuk-e, vagy az formál-deformál bennünket. A szerző abból indul ki, hogy az ember boldogságra vágyik, s ezt hajlamos kisgyerekkorának mintájára kívülről várni, holott arra születtünk, hogy felnőjünk - külső és belső világunk felelős gazdáivá. Boldogságkeresés 7 A szabadság új útja 20 Az öregedés mint válság 26 Erotika és szexualitás az élet második felében 30 Felkészülés az öregségre 39 Ami ma az öregedést megnehezíti 49 Ami ma megkönnyíti az öregedést 56 Öregség és halál 61 A segítő sorsközösség 70 Az öregkor erényeiről 77 Az öregkor szellemi szabadságáról 82 A búcsúképtelenség 88 Menekülés a magánytól 95 Utószó (Siegfried Elhardt-Doris Zagermann) 109