Az újkori kultúra története I-II.

Egon Friedell osztrák drámaíró, színész 1927 és 34 között írta ,,az újkori kultúra története" című összefoglaló munkáját. Bár nem hivatalos történész, műve első kötetének bevezetőjében alapos elemzést ad a történetírás módszereiről, a jeles történetírókról (Herodotosztól Huizingáig), s a személyiség történelemformáló szerepéről. E bevezető rész fő konklúziója, hogy csak olyan történelmet érdemes írni, amely a mai kor, a ma emberének alaposabb megértését, megismerését célozza. Friedellt történelemfelfogása alapján a szellemtörténeti iskolával rokoníthatjuk. Különösen nagy hatással volt rá Spengler, Burckhard, Taine és Ranke. Az elődök gondolatainak felhasználásával a ,,Középkor, pestis, misztika" második része a középkor és újkor határát keresi, s ezt a szokásos 1640 helyett 1348-ra, a nagy pestisjárvány évére teszi. A szerző véleménye szerint az akkor beteggé vált emberiséget maga a betegség, a gyógyulásért való küzdelem késztette új utak keresésére. E korszakhatár megállapításakor nem tagadott célja az, hogy analógiát találjon az első világháború utáni egzisztenciális, szellemi és morális válságra. Friedell e hasonlatosságot nem csak művével, de életével is alá kívánta támasztani, hiszen 1938-ban öngyilkos lett. Természetesen a történész világlátásával, történelemfelfogásával vitatkozhat az olvasó, de az kétségbevonhatatlan, hogy ,,Az újkori kultúra története" világos, tiszta stílusú, szellemes mű, mely nem szobatudósoknak, hanem az érdeklődő, érzékeny nagyközönségnek íródott. Vas István, a fordító szavaival élve: e könyvből szórakozva tanulhatunk.