Az undor

Kevés olyan nagy hatású alakja volt a francia szellemi életnek, mint Jean-Paul Sartre. Az övéhez fogható, új nemzedékek számára irányt mutató szerepet talán csak Victor Hugo játszott a XIX. század ötvenes-hatvanas éveiben, vagy még egy évszázaddal korábban Voltaire. A filozófus-író-esszéista - és nem mellesleg a politikával is próbálkozó - Sartre életét ugyanakkor végigkísérte az abszurd létben "szabadságra ítéltetett" s a hamis vigaszokat elutasító ember dilemmája is: írni vagy cselekedni? Ami az írást, ezen belül pedig a szépirodalmat illeti, Sartre viszonylag kevés par excellence prózai munkát írt: négy regényt, egy novelláskötetet és egy önéletrajzot. Alighanem az első és az utolsó prózai munkája a legjelentősebb. Az Undor Camus Közöny-e mellett a legerősebb koraegzisztencialista regény, nemcsak filozófiája jogán, hanem egy közeg és kivált egy életérzés szuggesztív ábrázolásának köszönhetően is; A szavak-ban pedig Sartre a nagy francia emlékírók hagyományának szellemében elemzi gyerekkorát, sikerrel ötvözve a kegyetlen analízist, önanalízist és a lírai aláfestésű nosztalgiát. A novellák közül kiemelkedik a híres, nagy hatású A fal. Írni vagy cselekedni? Prózája híven tükrözi e dilemmát, de a maga módján választ - maradandó érvényű és egyedülálló művészi értékű választ - is ad rá.