Az uráli nyelvcsalád

Marcantonio könyve igazolja azokat a magyar kutatókat, akik az elmúlt száz évben kételkedtek a magyar nyelv finnugor rokonságában. Ezek leginkább a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) berkein kívül működtek, az akadémiai nyelvészet nem tartotta fontosnak, figyelemre érdemesnek kutatásaikat, sőt a tudománytalanság bélyegét sütötte rájuk. Igaz, az elmúlt évszázad folyamán fantasztikus elméletek születtek műkedvelők tollából a magyar nyelv eredetéről, rokonságáról, amelyek éppúgy, mint a magyar nyelv finnugor rokonsága, nincsenek kellő tudományossággal alátámasztva. De az MTA vezető nyelvészei hajlamosak elfelejteni, hogy ezek az ún. 'délibábos' elméletek azért láttak napvilágot, mert a hivatalos finnugor nyelvtudomány nem tudta meggyőzően megmagyarázni a magyar nyelv jelenségeit, illetve ahogy könyve végén Marcantonio is rámutat, döntő őstörténeti, régészeti, humángenetikai tényeket sem tudott bizonyítékul felmutatni. Korunk 'csodafegyvere', a humángenetikai kutatás sem igazolja az uráli, finnugor, ugor nyelvcsalád létezését. Marcantonio könyve magyar szempontból azért is fontos, mert leszámol az MTA-körökben gyakran hangoztatott előítélettel, hogy az uráli, finnugor, ugor nyelvrokonság-elméletet ellenző kutatók műkedvelők, és olyan politikai felfogásúak, hogy a magyar nyelv észak-európai és szibériai nyelvekkel való rokonságát épp darwinista alapon nem tudják elfogadni. Marcantonio tanulmányára ezeket az előítéleteket nem lehet ráfogni. A tudományos alapokon kutató professzor magasan képzett szakember, aki alaposan tanulmányozta az ún. uráli nyelveket, kitűnően ismeri a finn és a magyar nyelvet is. Könyve a tárgyilagos, tudományos igazságok jegyében készült. Emiatt ezt a könyvet nem lehet elhallgatni vagy lekezelni. Marcantonio állításaival vitába kell szállni, hiszen ha ezt nem teszik, akkor éppen azon állításait igazolnák, hogy az uráli, finnugor, ugor nyelvrokonság tévhitekre épül, s e rokonság hangoztatói tévhitek sorozatát megdönthetetlen, tudományos igazságként azaz dogmaként kezelik.