Balkezesnek lenni

Mióta tartják számon a balkezeseket? Hogyan vélekedtek róluk az évezredek során? Milyen út vezetett el attól a szemlélettől, hogy a balkezesség ördögtől való abnormális tulajdonság, a természetes elfogadásukig, amire csak az utóbbi évtizedekben került sor? A balkezesség ugyanis a történelem során inkább bűnnek, testi hibának számított, s csak ritkán minősült elfogadhatónak, s alig néhányszor erénynek. (A magyar nyelvben a "jobb" és "bal" elnevezés talán minden nyelvnél egyértelműbben fejezi ki a társadalom értékítéletét.) A francia kultúrtörténész a könyvének első részében áttekintést ad a balkezesség kezeléséről, a második részben pedig a megvetett balkezességről esik szó. A balkezesek évszázadokig a társadalom számkivetettjei közé tartoztak, még Darwin is örökletes betegségnek tartotta a balkezességet. Statisztikákkal bizonyították, hogy a balkezesség a degeneráció jele. A balkezesek iránti intolerancia éppen a boldog békeidőkben, a 19. század végén, a 20. század elején ért csúcspontjára. A könyv harmadik része azokat a periódusokat tárgyalja, amikor a balkezességet tolerálta a társadalom: első virágkorukat a középkorban élték! De a felvilágosodás is lándzsát tört a balkezesség mellett, majd az első világháborút követő trauma meghozta a globális fordulatot a bal kéz elismerésében. A negyedik rész csodálatos balkezesekkel (Mucius Scaevola, Leonardo, Lewis Carroll, Nelson admirális, Robert Schumann zeneszerző) foglalkozik, s ennek jegyében oldja fel a balkezesség misztikumát.