Ballagó Csillagok

Gondolatok az amatőr költészetről - Jóni Gyula versei ürügyén Gyakran halljuk - nem minden gonoszkodó élcelődés nélkül - hogy Magyarországon többen írnak verset, mint ahányan olvasnak. Nehéz lenne tagadni, hogy az ironikus hengvétellel együttjáró nyilvánvaló túlzás ellenére is van ebben a rosszmájuskodó megjegyzésben valami igazság. Az elmarasztalást mégis nehéz megérteni. Annál is inkább, mert csak az amatőr költészetre vonatkozik, a művészetek más ágaira nem. Hányan hegedülnek, vagy zongoráznak nem feltétlenül Jehudi Menuhin, Dávid Ojsztrah vagy Fischer Anni szintjén, hányan festegetnek Leonardo vagy Munkácsy Mihály tálentuma nélkül, s még sem akarjuk kiütni kezükből a vonót, vagy az ecsetet. Sőt, a házi muzsikálásnak a szakértők körében is nagy becsülete van, a naiv festők egy részét pedig a lexikonok és művészettörténetek is számon tartják. Miért csak a műkedvelő költők kezéből szeretnék egyesek kiparancsolni a tollat? Akkor hát zöld útat mindenfajta tehetségtelenségnek? Szó sincs róla! A botránkoztató erkölcstelenség, a trágár ízlésrombolás a nyelvrontás természetesen semmilyen címen nem kaphat menlevelet, de miért ne szólalhatna meg minden tisztességes önkifejezési vágy akár prózában, akár versben? Jóni Gyula verseit ilyen kísérleteknek érezzük. Őszinte emberi mondanivaló feszíti, s érzéseit, gondolatait közérthetően tudja megfogalmazni. Miért vitathatnánk el a jogát, hogy írásaival végre a közönség elé lépjen, s a szélesebb nyilvánosság előtt is megmérettesse magát? Katona Béla