Batuala - Igaz néger regény

ismeretlen  | 2013  | papír / puha kötés  |  161 oldal

Libri Antikvárium
Az antillai "néger" szerző regényét közvetlenül megjelenését követően (1921) Goncourt díjjal tüntették ki, amely hatalmas felháborodást keltett a korabeli konzervatív francia körökben. Hiszen e könyv, mondhatni, szinte először helyezett valós tükröt a gyarmatosításról a francia szemek elé. A kedélyek csak évekkel később csillapodtak le, amikor André Gide 1927-ben publikálta Utazás Kongóba c. könyvét, s nem sokkal azután megjelent Denise Moran Csád című beszámolója is, amelyek valósággal elborzasztották az illetékeseket és a közvéleményt. Maran regényét Leopold Sédár Senghor a négritude előfutárának vélte. Valójában azonban nem több, mint egy igen jól megírt regény, amelyben viszont először kapunk (belülről!) hiteles (és nem egzotikus) képet egy a franciáknak alávetett afrikai törzs életéről. Mai szóhasználattal azt mondhatnánk, olyan Afrika-centrikus szemlélet nyilvánul meg benne, amely csak, majd ötven év után, a világhírű nigériai ibó író, Chinua Achebe elbeszélő művészetében kap ismét első rendű szerepet. A regény egyúttal a magyar művelődéstörténet egyfajta "üdvöskéje", hiszen Maran elbeszélését megjelenése után egy évvel lefordította Kosztolányi Dezső, sőt, egy figyelmet érdemlő tárcát is írt az első "igazi néger regényről." Az új fordítás Kun Tibor munkája, amelyhez Kun Tibor és Biernaczky Szilárd elemző tanulmányai kapcsolódnak.
+ Mutass többet - Mutass kevesebbet
Árinformációk
Ingyen szállítás 15 000 Ft felett
Online ár: 2 500 Ft

A termék megvásárlásával

250 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 6-8 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 6-8 munkanap

15 000 Ft felett ingyenes

Állapot:jó állapotú antikvár könyv
Kiadó ismeretlen
Kiadás éve2013
Oldalak száma:161
Súly200 gr
ISBN2399960075622
ÁrukódSL#2111533831
Kötéspapír / puha kötés

Vásárlói értékelések, vélemények

Kérjük, lépjen be az értékeléshez!

Árinformációk
Ingyen szállítás 15 000 Ft felett
Online ár: 2 500 Ft

A termék megvásárlásával

250 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 6-8 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 6-8 munkanap

15 000 Ft felett ingyenes

Móra: MesehősökMóra: Mesehősök