Bécs és Hitler - Egy diktátor tanulóévei

Brigitte Hamann, az osztrák történész írónő ismét nagyot dobott. Erzsébet királyné és a trónörökös Rudolf életrajza, Ferenc József és Schratt Katalin kapcsolatának feldolgozása után ezúttal is izgalmas anyagra, tanulmányozásra érdemes korszakra és mindenkit érdeklő hősre talált. Az ifjú Hitlernek, eszmélése, formálódása legfontosabb, legérzékenyebb első néhány évtizedének - tudomásom szerint - korábban nem szeneteltek könyvet. Pedig, hogy érdemes, azt Hamann széles történelmi tablót rajzoló, Hitler személyiségfejlődését, magatartását jól megvilágító izgalmas és olvasmányos könyve bizonyítja. Az írónő Hitler 1906 és 1913 közötti bécsi tartózkodását vizsgálja, de foglalkozik a korábbi évek krónikájával is: a bonyolult családi viszonyokkal, az otthoni légkörrel, Hitler és szülei, tesvérei kapcsolatával, a linzi évekkel és iskolával \(ahol egy épületben tanult Ludwig Wittgensteinnel.) Hamann lenyügőző alapossággal idézi meg az Osztrák-Magyar Monarchia fővárosának légkörét, fontos közszereplőit, kultúráját, művészetét, hihetetlen filológiai, történészi aprómunkával rekonstruálja a város politikai, társadalmi viszonyait, a mindennapok életfeltételeit. A csillogó, divatos nagyváros másik arcát, a szegénység, nincstelenség bugyrait, az éhezők, munkanélküliek, deklasszálódottak tömegét, elégedetlenségét, a rideg al-és ágybérletek, a hajléktalan-, és férfiszállók világát. A sok vonatkozásban revelatív munkából megismerhetjük Hitler bécsi "pályafutását", tevékenységét. Alkalmi szállásokon és alkalmi munkákból való tengődését, művészeti, de sokkal inkább politikai pályára készülésének állomásait, helyszíneit. A diktátor tanulóéveinek fontos tanúit, szereplőit. Barátait és zsidókhoz fűződő jó kapcsolatait. Olvasmányait és meglehetősen eklektikus, kifroratlan nézeteit. Óhatatlanul felmerül az olvasóban a kérdés, hogyha felveszik Hitlert a bécsi Képzőművészeti Akadémiára, vajon másképpen alakul-e az élete, s persze az egész XX.századi világtörténelem. Persze személyisége ismeretében nehéz elképzelni, hogy az izgága, állandóan vitatkozó, politikai szónoklatokat tartó, félművelt, különc akarnok beérte volna a szerény tehetségű - hogy ne mondjuk dilettáns - festőnek, rajzolónak kijáró babérokal.