Beszélgetések Bartókkal: Interjúk, nyilatkozatok 1911-1945

Mikor a népdalok kutatása mindenféle idegen helyre visz, elég sok furcsaság esik meg velem. Hogy a gyanakodó falusiak rosszat tervelő vigécnek néznek, azt már megszoktam. Hogy azt hiszik, pénzért akarok nekik fonográfomon muzsikálni, gyakori dolog. Egyik faluban zsidónak néznek, mert nyersen eszem a tejet és magammal hozott konzervekkel élek, másutt meg a zsidó korcsmáros nem adja kóser lábasát a gulyáskonzerv megfőzéséhez. Itt egy falusi ténsasszony, örömmel hallván, hogy zongorázni tudok, a Bob hercegből szeretne valamit hallani (zongorája olyan, hogy egy hang háromféleképpen is szól); amott éppen lakodalmat ülnek az oláhok, hamarosan befognak vőfélynek egy elkésett legény helyett és úgy vonulok végig a falun a lakodalmas menetben, az egyik nyoszolyólánnyal karöltve. De a legfurcsább dolog mégis a csíkmegyei Csomafalván történt meg velem. Megérkezve a faluba, legelőször is a tanítóhoz igyekeztem, hogy információkat kapjak tőle. Egyszerre egy férfihang megszólal valahol: "Hé, megálljon csak!" Ez nem nekem szól - gondolom és folytatom utamat. Ismételt felszólításra visszafordulok és látom, hogy nagy bőszen felém tart egy csizmás falusi. "Hova megy? " - kérdi. "Kicsoda maga?" - kérdém én felet helyett. "A bíró!" Mivelhogy a bírónak joga van megtudni, hogy mi történik falujában, szépen elkezdem neki magyarázni, hogy népdalokat akarok gyűjteni stb., stb. "Hol az igazolványa?" - kérdi nyersen. Furcsállottam a dolgot, de szó nélkül elővettem arcképes vasúti igazolványomat (gondolván, hogy személyazonosság megállapításáról van szó). Nézegeti a bíró elölről is, hátulról is, végre így szól: "Azt látom, hogy az út utazott, de ez nem igazolvány." "Micsoda, ez magának nem igazolvány, hát nem tud olvasni, nem látja, hogy állami tisztviselő vagyok?"