Biológia 7.

nemzeti tankönyvkiadó  | papír / puha kötés  |  128 oldal

Libri Antikvárium
tantárgy:Biológia évfolyam:7. A tankönyvjegyzéken nem szerepel. Az Apáczai Csere János-díjas szerző 7. osztályosok számára írt biológia-tankönyve az évek során elnyerte a tanulók és a szaktanárok elismerését, és tetszésdíjas tankönyv lett. A jól ismert, 127 oldalas, kétszínnyomású tankönyv a növények, az állatok és az ember szervezetének felépítését és életműködéseit mutatja be. Ez a tankönyv előzményként épít a korábban tanult rendszertani ismeretekre, ezért használatát olyan 7. osztályokban javasoljuk, ahol 6. osztályban a tanulók már megismerték az élővilág rendszerezésének alapjait. A tankönyv négy nagy fejezete: Az élőlények szerveződése, A kültakaró és a mozgás, Az anyagcsere, Szaporodás és egyedfejlődés. A fejezeteken belül, a tanítási órákra szerkesztett könyvben jól megkülönböztethető a törzs- és kiegészítő anyag, valamint a gyakorlati és vizsgálati órák anyaga. A tananyaghoz tartozó érdekességek olvasmányok formájában találhatók meg. A tankönyv olvasmányos, a törzsanyag tárgyalásán kívül számtalan érdekességet és figyelmet felkeltő kiegészítést is tartalmaz. A szakkifejezések magyarázata pontos és egyszerű. Szókincse az életkori sajátosságoknak megfelelő, érzelemgazdag és a természet szeretetére és védelmére nevelő. A tankönyv gazdag ábraanyaga jól segíti a megértést és az összefüggések felismerését. A 8 oldalas színes melléklet jó motivációs alapot teremt. A könyv nagy értéke a kiválóan felépített, jól kimunkált fogalmi rendszer és a magas szintű módszertani feldolgozottság. A tanítási órákon a szaktanároknak és a tanulóknak egyaránt nagy segítséget jelent az ismeretanyag programozott feldolgozása, a segédletek használatára vonatkozó utalási és utasítási rendszer következetes alkalmazása. A könyv ismeretanyagának feldolgozására ismétlő és rendszerező összefoglalásokkal, megfigyelési és gyakorlati órákkal együtt 66 tanítási óra elegendő. A tanulók iskolai és otthoni munkáját könnyíti az alaptankönyvhöz segédletként csatlakozó biológiai munkafüzet (Biológia 7. munkafüzet, raktári száma: NT-00708/1/M) és a szemléltetéshez nélkülözhetetlen színes biológiai album (Biológiai album II., raktári száma: NT-00716). A szaktanári munka tervezéséhez készült az ötleteket adó tanári kézikönyv ( Tanári kézikönyv a Biológia 7. tanításához, raktári száma: NT-83232). A természet- és környezetvédelmi ismeretek kiegészítéseként tanárok és tanulók számára egyaránt jó segítséget nyújtanak újabb kiadványaink (Természet- és környezetvédelmi olvasókönyv, illetve Feladatgyűjtemény, raktári számuk: NT-01039/1, illetve NT-01040). Az emberi szervezet felépítésének és működésének tárgyalásához, valamint a serdülők életvitelére és egészségére vonatkozóan fontos egészségtani kiegészítő anyagok találhatók a tanulók számára készült egészségtani segédkönyvünkben (A serdülők egészségvédelme, raktári száma: NT-01048). Tanároknak készült az egészségneveléshez óravázlatokat kínáló kiadványunk (Ép testben ép lélek, raktári száma: NT-84221). Újabb szemléltetési lehetőségeket kínál a növénytani és állattani ismeretek feldolgozásához a Növényismeret (Növényismeret - A hazai növényvilág kis határozója, raktári száma: NT-81420) és az Állatismeret (Állatismeret - Bevezetés a hazai állatfajok meghatározásába, raktári száma: NT-08188/2) című könyvünk. A tankönyvet az általános iskolák 7. Osztályai számára ajánljuk, folytatásként a hagyományos 8. osztályos biológia-tankönyvcsaládot javasoljuk.
+ Mutass többet - Mutass kevesebbet
Árinformációk
Ingyen szállítás 15 000 Ft felett
Online ár: 1 490 Ft

A termék megvásárlásával

149 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 6-8 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 6-8 munkanap

15 000 Ft felett ingyenes

Állapot:jó állapotú antikvár könyv
Kiadó nemzeti tankönyvkiadó
Oldalak száma:128
Súly300 gr
ISBN2310009061116
ÁrukódSL#2111673893
Kötéspapír / puha kötés

Vásárlói értékelések, vélemények

Kérjük, lépjen be az értékeléshez!

Árinformációk
Ingyen szállítás 15 000 Ft felett
Online ár: 1 490 Ft

A termék megvásárlásával

149 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 6-8 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 6-8 munkanap

15 000 Ft felett ingyenes

Rina Kent: Deviant KingRina Kent: Deviant King