Black Sabbath, Ozzy Osbourne és a Fekete Mágia

szakács gábor kiadása  | 2000  | papír / puha kötés  |  220 oldal

Libri Antikvárium
Hogy az ujjai helyén protézissel gitározó Tony lommi, a tanulatlan utcagyerek Ozzy Osbourne, valamint két társuk, a zeneileg szintén nem igazán képzett Geezer Buttler és Bill Ward miként tudott rocktörténelmet írni, már önmagában a rejtély, a mágia világába tartozó misztikum. Az már egy újabb kérdés, hogy a stílusok állandó változása közben mi módon tudták áldásos tevékenységüket három évtizeden keresztül folytatni, ráadásul úgy, hogy az egyre újabb generációk is példaképnek tekintsék őket. Botrányaik, bírósági pereik, belső csatározásaik, őrültségeik - ebben Ozzy járt az élen - száma a végtelenhez közelít. Earth néven jóban, rosszban eltöltött másfél évet tudtak már maguk mögött, amikor 1969 júliusában Geezer javaslatára egyik saját szerzeményük címét helyezték főhadiszállásuk jelképes homlokzatára: Black Sabbath. Ettől kezdve a korabeli brit bulvársajtó egyik legkedveltebb témája, a fekete mágia mellé felkerült a négy vagány neve is. Hogy ők maguk tisztában voltak-e a fogalom mögöttes tartalmával, azok voltak-e, akinek látszani akartak, valóban kibékíthetetlen ellentét feszült-e lommi és Ozzy között, mire vitték együtt és külön-külön, létezik-e örök harag egy csapaton belül, avagy az üzlet minden morcoskodást képes a szőnyeg alá söpörni, lehet-e tisztes - négy gyermekes - családapa egy alkoholista kábítószeres és meg tu-e változni porontyai érdekében? A Black Sabbath-ot bemutató és Magyar Rádióban első ízben elhangzó életműsorozat a fentiekhez hasonló további számtalan kérdőjel helyére igyekszik pontot tenni a zenekar lemezeivel fűszerezve.
+ Mutass többet - Mutass kevesebbet
Árinformációk
Ingyen szállítás 14 000 Ft felett
Online ár: 24 890 Ft

A termék megvásárlásával

2 489 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 4-6 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 4-6 munkanap

14 000 Ft felett ingyenes

Állapot:jó állapotú antikvár könyv
szerző által dedikált
Kiadó szakács gábor kiadása
Kiadás éve2000
Oldalak száma:220
Súly200 gr
ISBN2310006435750
ÁrukódSL#2111367919
Kötéspapír / puha kötés

Vásárlói értékelések, vélemények

Kérjük, lépjen be az értékeléshez!

Árinformációk
Ingyen szállítás 14 000 Ft felett
Online ár: 24 890 Ft

A termék megvásárlásával

2 489 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 4-6 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 4-6 munkanap

14 000 Ft felett ingyenes

Amber Smith: Amilyen most vagyokAmber Smith: Amilyen most vagyok