Boldog Meszlényi Zoltán Lajos püspök élete és halála

szent istván társulat  | 2009  | kemény kötés  |  348 oldal

Libri Antikvárium
,,Nem szeretném, testvérek, hogy ne tudjatok arról az üldözésről, amely Ázsiában ért bennünket: módfelett, szinte erőnkön felül ránk nehezedett, úgyhogy már az életünkről is lemondtunk" - írja Szent Pál apostol (2Kor 1,8). Majd így folytatja: ,,Csak azzal dicsekedhetünk, amiről lelkiismeretünk tanúskodik: hogy Istennek tetsző módon, szentül és őszintén, nem evilági értelemben bölcsen, hanem Isten kegyelmében éltünk e világban" (2Kor 1,12). Főegyházmegyénk vértanú segédpüspökének és káptalani helynökének, Meszlényi Zoltánnak az élete az apostoli idők drámai feszültségét idézi. Mintha Szent Pál szavainak reális igazságát és időszerűségét mutatná a hozzánk még olyan közeli XX. században. Szentek és boldogok nemcsak régmúlt korokban, tőlünk távoli vidékeken éltek, hanem itt, Magyarországon, a mi városunkban, egyházmegyénkben, sőt - az evangéliummal szólva (Lk 13,26) - ,,a mi utcánkban" is. Tehát lehet szentnek lenni olyan életkörülmények között is, mint amilyenek közt mi élünk. De milyen egy mai szent? Miről ismerhetjük fel őt? Min múlik, hogy ő - éppen ő - szent, mások pedig esetleg nem állják ki a próbatételt? Min múlik, hogy mi is szentek lehessünk? - Meszlényi Zoltán életének és halálának az apró részletek, olykor szinte banalitások szövedékéből összeálló története, melyet Beke Margit fáradságot nem kímélő munkával és odaadással megírt kötete tár az olvasó elé, választ kínál ezekre a kérdésekre.
+ Mutass többet - Mutass kevesebbet
Árinformációk
Ingyen szállítás 14 000 Ft felett
Online ár: 890 Ft

A termék megvásárlásával

89 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 4-6 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 4-6 munkanap

14 000 Ft felett ingyenes

Állapot:jó állapotú antikvár könyv - sérült borító
Kiadó szent istván társulat
Kiadás éve2009
Oldalak száma:348
Súly300 gr
ISBN2399987584039
ÁrukódSL#2110115873
Kötéskemény kötés

Vásárlói értékelések, vélemények

Kérjük, lépjen be az értékeléshez!

Árinformációk
Ingyen szállítás 14 000 Ft felett
Online ár: 890 Ft

A termék megvásárlásával

89 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 4-6 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 4-6 munkanap

14 000 Ft felett ingyenes

Paula Hawkins: KéksötétPaula Hawkins: Kéksötét