Búzakalász

múlt és jövő alapítvány  | 2016  | cérnafűzött, keménytáblás  |  519 oldal

Libri Antikvárium
A magyar próza kánonjából fájóan hiányoznak a ködlovagjai. A tradicionális politikai nemzet képviselőiből származó írók, akik a modernitás korával konfrontálódva hirtelen csúsztak le s akik egzisztenciális hanyatlásuk oknyomozása során sámáni erővel ragadták meg maguk és osztályuk bukásának narratíváját. Ennek során megkerülhetetlen a zsidókkal való viszony (a Korrobori tánc) eredőinek föltárása. Mégis ritka az Auschwitzba torkolló elbeszélés forrásainak és lelki dinamikájának megérzékítése fikciós prózánkban. Cholnoky László, a kánonba még be nem került magyar ködlovag, a keresztény oldalról páratlan módon, Ady Endre-i éleslátással kísérelte meg ezt az élveboncolást. Ezért ábrázolhatta öngyilkos kegyetlenséggel, félretolhatatlan hitellel e viszony kibékíthetetlen idegenségét, de egyúttal létfeltétel-szükségességét is. Az itt összegyűjtött novellák és újságcikkek a zsidó kulturális térben jelentek meg, amelyeket a hagyatékban talált kéziratokkal is kiegészítettünk. Ha megbocsáthatatlanul későn is, de eljött az idő, hogy bekerüljenek a kulturális és kollektív emlékezetbe akárcsak írójuk a kánonba.
+ Mutass többet - Mutass kevesebbet
Árinformációk
Ingyen szállítás 15 000 Ft felett
Online ár: 2 190 Ft

A termék megvásárlásával

219 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 4-6 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 4-6 munkanap

15 000 Ft felett ingyenes

Állapot:jó állapotú antikvár könyv
Kiadó múlt és jövő alapítvány
Kiadás éve2016
Oldalak száma:519
Súly418 gr
ISBN2399986970192
ÁrukódSL#2109758433
Kötéscérnafűzött, keménytáblás

Vásárlói értékelések, vélemények

Kérjük, lépjen be az értékeléshez!

Árinformációk
Ingyen szállítás 15 000 Ft felett
Online ár: 2 190 Ft

A termék megvásárlásával

219 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 4-6 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 4-6 munkanap

15 000 Ft felett ingyenes

Móra: MesehősökMóra: Mesehősök