Csalog Zsolt

Csalog Zsolt a barátom. Ezen nem változtat az sem, hogy itt hagyott minket. Nem tudok múlt időben beszélni róla. A barátság feltétlen. Csézsé, ahogy jelölni szerette magát, régész, néprajzos és szociológus is. Azonkívül, hogy író és grafikus. Hetvenháromban egy hosszú esti beszélgetésben elmondta, hogy végigharcolta a forradalmat. Ott állt előttem a hős. Aki géppisztolyt fogott, és percről percre kockáztatta az életét, helyettem, mindannyiunk helyett. Ekkor szerettem meg. Ezen sem változtat semmi. Örültem, hogy Soltész Márton irodalomtörténész Csalog szerteágazó életművére szánta rá a sokéves, aprólékos nyomozást, a tudományos elemzést. (Világlátásom a szerzőétől eltérő. Azt a következtetését például, mely Zsoltot a szélsőjobboldalivá torzult egykori írónak szinte ikertestvéreként mutatja be, tiszta lelkiismerettel nem hagyhatom szó nélkül. Nem úgy van.) S hogy ezt tisztáztam, vegyük sorra Soltész Márton jelentős erényeit. Nem fogadja el irodalmunk s vele hazánk kettévágását. Szereti könyve hősét, s higgyék el, ez ritka. Jóakaratú. Alapos, fáradhatatlan. Gondosan beszél Zsoltról. Egyenként a könyveiről. De azt sem ugorja át, amikor belezsarolták, hogy jelentéseket írjon a titkosszolgálatnak. Korábban egy interjúkérdésre: Hogy érintett?, azt válaszoltam: Ez rövid lesz. Fájt. Soltész nem keni el, többet mond róla, mint az újságíró leleplező könyve. S e bővebb, komoly kutatáson alapuló leírás igazságot szolgáltat Zsoltnak. Akit érdekel, ki ez a Csalog, milyen író és ember, vegye elő a Parasztregényt, és ismerje meg a háború utáni korszak talán legfontosabb munkáját a magyar faluról. Vegye elő az Egy téglát én is letettem című kötetet, olvasson munkásról. Vegye elő a Kilenc cigány címűt, olvasson romákról, igazat. Olvassa az M. Lajos, 42 éves címűt arról az emberről, aki túlélte a Gulág kényszermunkatáborát. Olvassa Soltész Márton munkáját, csak ajánlhatom mindenkinek. Lengyel Péter