Csodálatos történetek

Csodálatos történetek Sidney Davidson időleges eltévelyedésének a története már magábanvéve is figyelemreméltó tünemény, még ha Wade magyarázatának nem is akarunk hitelt adni és gondolkozóba ejti az embert azokról a lehetőségekről, amelyek a jövőben nyitva állhatnak előttünk és amelyek szinte azt mutatják, hogy időközönként öt-tíz perceket a világ másik végén tölthetünk. Történetesen szemtanúja voltam Davidson esetének, így az én kötelességem, hogy papírra vessem a történetet. Amikor azt mondom, hogy szemtanuja voltam az esetnek, ez alatt persze csak azt értem, hogy én léptem elsőnek abba a szobába, ahol a dolog lefolyt. A harlowi műegyetemen történt, közvetlenül a főbejárat fölött elterülő épületrészben. Davidson egyedül volt a nagy laboratóriumban, én pedig egy szomszédos kisebb szobában feljegyzéseket csináltam, de persze a nyári vihar teljesen felforgatta munkámat. Éppen egy hatalmas villám csapott le fülsiketítő dörgés kíséretében a közelben, amikor úgy hallottam, mintha a szomszéd szobában valami üveg tört volna össze. Abbahagytam az írást és hallgatózni kezdtem. Az első percben nem hallottam semmit. A jégeső a háztetőn úgy kopogott, mintha géppuskával lőtték volna a házat. És ekkor megismétlődött a hang: nem lehetett semmi kétség, valami nehéz dolog a földre zuhant.