Csodát nekem

Aki az 1920-as, 30-as években decembertájt betévedt a Hadik vagy a New York kávéházba, sokszor láthatott a kis márványasztaloknál a szokásosnál buzgóbban körmölő írókat, költőket. Köztük Kosztolányi Dezsőt is. A korszak legolvasottabb társasági lapjai, mint Az Est vagy a Színházi Élet év vége felé felkértek ismert művészeket, hogy írjanak a karácsonyi, szilveszteri számba. És ilyenkor nemegyszer remekművek születtek - Kosztolányi tollából is. Ezekből válogat az egységes tematika dacára is lenyűgözőn sokszínű és sokhangú, versekkel keretezett, ciklusokba rendezett novellákat tartalmazó Csodát nekem című kötet, amely igazi irodalmi felfedezéseket is kínál az olvasónak: kötetben eddig még meg nem jelent írásokat. ,,Egyszerre mintha csoda történnék" - írja Kosztolányi. És valóban, az ő szemében a karácsony maga a színtiszta varázslat. Hiszen az ünnep közeledtével a főváros kockakövein hirtelen ,,kivirul egy csodálatos, fantasztikus, vadregényes fenyőerdő", és a ,,szívekbe őserdők templomi zúgását hinti". A karácsony az aranyalmákkal, dióval díszített, kandallóban lobogó fával a költészetet, a poézist csempészi hétköznapi életünkbe. Ilyenkor fény gyúl a selyemszőnyeges szobákban éppúgy, mint a dohos alagsori lakásokban. De nemcsak ott, hanem az emberi szívekben is. Az ünnep tisztábbá, igazabbá teszi az embert, rányitja a szemét olyan dolgokra is, amelyek máskor rejtve maradnak előtte.