Tudja rólad, amit magadnak se mersz bevallani
Az Egyesült Királyságban másfél percenként jelentenek egy eltűnést.
Egy embernek nyoma vész. Egyszer csak nincs meg. Szempillantás alatt tűnik el.
Kat Frank főfelügyelő tisztában van azzal, mit jelent elveszíteni valakit. Férje meghalt, egyedül neveli a fiát, és detektívként bízik a szimatában. Katet szemelték ki a kísérleti programhoz, amelyben egy mesterséges intelligencia, név szerint Lock lesz a nyomozó partnere. A nő a szimatára épít, Lock pedig a logikai képességére, így aztán rögtön adott a feszültség. De aztán két régi eltűnési ügyben új fejlemények állnak elő, és Kat számára személyes tétet kap a nyomozás. Egyedül Lock segíthet a megoldásban.
Emberi tapasztalat vs. mesterséges intelligencia.
Ösztön vs. logika.
Sikeres lehet a közös munka, mielőtt egy újabb emberből lesz puszta statisztikai adat?
Az Egy szempillantás alatt izgalmas, új hangon szólal meg, hogy feltegye a kérdést: mit is jelent embernek lenni?
Jo Callaghan két gyereket nevel, vidéken él. Negyvenkilenc éves volt, amikor a férje rákban elhunyt. Jelenleg Kat főfelügyelő következő rejtélyén dolgozik. Az Egy szempillantás alattból film készül.
"Az év legeredetibb bűnügyi regénye"
CLARE MACKINTOSH
"Az év krimije-cím nagy esélyese - tűpontos, éleslátó stílus és a detektívpáros újszerű értelmezése"
T. M. LOGAN
"Minden, amit egy krimitől várhatunk: szívszorító, intelligens, izgalmas és nagyon eredeti"
FIONA CUMMINS
"Jo Callaghan a nyomozórendőr-páros teljesen újszerű értelmezésével teszi le a névjegyét a túlzsúfolt a rendőrkrimi műfajában. Az Egy szempillantás alatt a közeljövőt vetíti elénk, ahol a rendőrök és MI-kollégáik hologramjai kéz a kézben dolgoznak. Az ember és a mesterséges interakciói a főszereplők között, miközben a tettest üldözik, igen kijózanítóak, sokszor pedig nagyon viccesek. Provokatív és lenyűgöző. Biztos vagyok benne, hogy utat talál a tévéképernyőre."
VASEEM KHAN
"Ma reggel kezdtem olvasni és tíz órával később végeztem is vele! Annyira, ANNYIRA jó... teljesen magával ragad, képtelenség letenni... rettentően kíváncsi voltam, mi a rejtély megoldása... ugyanakkor nagyon emberi, megható, és gondolatébresztő abban a tekintetben, hogy mitől is vagyunk emberek."
LAURA MARSHALL
"Az Egy szempillantás alatt friss, újszerű és nagyon-nagyon szellemes. Remek a tempója, fordulatos, alapos háttérmunkával, nevettető, szívszorító, nincs egy unalmas perce sem. Faltam. Egyszerűen szenzációs."
M. W. CRAVEN
"Szeretem az ilyen friss és merész debütálásokat. Merészen eredeti, érzelmes, vicces és kellően izgalmas. Le a kalappal, Jo Callaghan!"
CHRIS WHITAKER
"Egyedülálló debütálás ez az unikális, páratlan detektívregény. Lebilincselő, izgalmas és nagyon olvasmányos. Imádtam."
SARAH HILARY
"Az Egy szempillantás alatt az első oldalon beszippantott, és el sem engedett a végéig. Jo Callaghan egy igazán eredeti ötlettel rázza fel a rendőrkrimi műfaját. Nem csak lenyűgöző, de szívet melengető is."
OLIVIA KIERNAN
"Teljesen más, egyszerűen zseniális!"
AMANDA REYNOLDS
"Okos, lebilincselő, új szemmel néz a rendőrkrimire, miközben azt boncolgatja, mit jelent embernek lenni, és milyen árat fizetünk, ha elveszítünk valakit"
BRIAN MCGILLOWAY
"ANNYIRA jó. Ravaszul csavar egyet a rendőrkrimin, feltesz néhány fontos kérdést a megérzésekről, az előítéletekről és arról, mit jelent embernek lenni, mindezt pedig fordulatos sztorival spékeli meg. Imádtam."
PHOEBE LOCKE
"Igazából nagyon ritka, hogy az alapötlet, a sztori és a szereplők mind ennyire tetszenek, de Jo Callaghan profin megoldja mindezt fenomenális első regénye, az Egy szempillantás alatt oldalain. Merész és eredeti, szívszorító és izgalmas, azt feszegeti, mit jelent embernek lenni. Nem csak, hogy sikerre van ítélve, de ez korunk egyik legnagyobb krimije. Imádtam."
CAZ FREAR
"Fenomenális... a rendőrkrimi és a technothriller tökéletes elegye, és a legvégéig nem jöttem rá a megoldásra!"
STEPH BROADRIBB
"Hihetetlen könyv. Annyira eredeti, megragadó, remekül megírt. Faltam."
KAREN HAMILTON
"Sokkal több, mint egy disztópikus rendőrkrimi, amely sok kérdést vet fel arról, kik vagyunk, és mit jelent embernek lenni. Zseniális."
NIKKI SMITH
"Minden megvan benne, amit a rendőrkrimikben szeretek, de fantáziadús, új szemszögből. Okos, szívmelengető, évek óta nem olvastam ilyen jó debütáló regényt."
JO JAKEMAN
"Izgalmas, elgondolkodtató és filmszerű - a Jóisten is filmre/tévéképernyőre teremtette."
ALEXANDRA SOKOLOFF
+ Mutass többet
- Mutass kevesebbet