Egy vörös tiszt naplója

Pálfalvi Lajos írja a műről: A Vörös Hadsereg tisztjének feljegyzései naplóformában megírt durva, ám Piasecki egyedülálló tapasztalatai miatt hiteles pamflet az orosz bolsevizmusról, alkalmas arra, hogy történelmi hitelességgel mutassa be, milyen szerepet játszott a Szovjetunió a második világháború alatt a lengyel-litván-belorusz térségben. A regény érdekességét maga a naplóforma, illetve a hőstípus adja. A történet elbeszélője és főszereplője Misa Zubov orosz tiszt, az olvasó tehát az ő nézőpontjából ismeri meg az eseményeket. A szerző így látszólag azonosu l ideológiai ellenfelével, mintegy belülről mutatja be hősét. Ez a módszer igen nagy lehetőségeket ad a nyelvi humornak. A lelkes tiszt sajátos ikonosztázt létesít szobája sarkában: "Kiakasztottam Hitler arcképét szemben Sztálinéval. Hadd lássam szeretett vezéreimet, hadd örüljenek egymásnak... Sztálin Hitlerre néz és mintha azt mondaná: - Hogy állunk, drága elvtársam, nyírjuk a burzsoáziát? - De még hogy, édes egy komám - mondja Hitler - Mihelyt végzek a zsidókkal és a lengyelekkel, rögtön indulok az angolok ellen! Üssed őket, Adolfkám, ne sajnáld! - mondja Sztálin. - Ha magad nem győzöd, majd én megsegítelek!" A könnyed szatíra melodramatikus véget ér, a szerző túl súlyos történelmi tapasztalatokkal rendelkezik ahhoz, hogy a regény kezdetének hangvételét végig tartani tudja. Az indulatok szétfeszítik a szatíra kereteit, a bűvös távolságtartásnak nincsenek meg a feltételei: az emigráns egzisztenciája sem független a hódító orosz bolsevizmustól, hisz a menekülést épp a szovjet előrenyomulás váltotta ki. Elbizonytalanodó pamflet, letargikus szatíra - a regény képes megragadni egy sajátos paradoxont: bármilyen rabszolgalelkű is a változékony ikonosztáz előtt hajlongó orosz (a háború alatt katolizált Piaseckit ez irritálja a legjobban), bármekkora fölényben is érezheti magát az olvasó, amikor az orosz tiszt fürdőszobába vagy más, számára szokatlan helyre kerül, a végén mindig ő kerekedik felül, és ebben a sikeres alkalmazkodásban van valami nyugtalanító, a lengyelek számára felfoghatatlan belső logika, amely mégis mintha összhangban lenne az úgynevezett történelmi szükségszerűséggel, a korszellemmel, és ez a súlyos felismerés teszi olyan heroikusan reménytelenné a politikai leleplezésre tett kísérleteket.