Egyházak az újkori Magyarországon 1790-1992

mta történettudományi intézet  | 1993  | papír / puha kötés  |  402 oldal

Libri Antikvárium
A História Könyvtár; Kronológiák, adattárak I. köteteként jelent meg 1993-ban Egyházak az újkori Magyarországon 1790-1992 című munkánk 1. része, a Kronológia. Ennek folytatását, II. részét képezi a jelenlegi Adattár, amely egyháztörténeti archontológiát, statisztikát, térképeket és bibliográfiát tartalmaz, kiegészülve mindkét kötetre vonatkozó mutatókkal. (Ezek a kötetben I-V. számozást nyertek.) Az adattár-jelleghez szigorúan ragaszkodva kötetünk kizárólag adatokat, adatsorokat, információkat tartalmaz, bármiféle minősítő, elemző vagy értékelő kommentár nélkül. A szerkesztés elveinél itt is ragaszkodtunk a korábban követetthez: csak a mindenkori magyar állam határai között működő egyházak, felekezetek adatait vettük figyelembe és szerepeltetjük. Ezért eltekintünk a magyar állam (impérium) határain túl élő magyar nemzetiségű egyházak adatainak közlésétől. Ugyanakkor a magyar állami főhatóság alá tartozó, ill. tartozott egyházak adatait akkor is igyekeztünk maradéktalanul összegyűjteni és közölni, ha azok kimondottan nem magyar nemzeti egyházak voltak. Munkánk II. részénél is az 1790-1992 közötti időszakot tárgyaljuk. Az 1992. évi szakaszhatárt követően számos jelentős változás történt az egyházak lexikális adatait illetően. Ezeket azonban csak akkor vettük figyelembe, ha elmaradásuk értelmezési nehézségeket okozott volna. (így pl. nem tekinthettünk el a katolikus egyház egész kormányzati beosztását gyökeresen újraformáló 1993. évi rendezés ismertetésétől.) Míg egyháztörténeti kronológiánk belső tagolódása követte a meghatározó köztörténeti cezúrákat, az Adattár esetében a tematikus egységek szerinti tagolás volt a járható út. A tematikus egységeken belül azonban szigorúan ragaszkodtunk a kronológiai rendhez. A nagy tematikus fejezet bevezetőjében tájékoztatjuk az Olvasót a fejezet jellegéről, szerkezetéről (archontológia, statisztika stb.), itt csupán azokról az alapelvekről és problémákról szólunk, amelyek a könyv egészénél érvényesülnek illetve jelentkeznek. Elképzelésünk szerint az általánostól az egyedi felé kívántunk haladni a tematikus csoportosításoknál. Tehát először azok az adatsorok szerepelnek, amelyek valamennyi, vagy egyszerre több egyházra, felekezetre vonatkoznak. Majd az egyes egyházak, felekezetek következnek. A sorrend a hivatalos állami statisztikákban (s ennek megfelelően a legtöbb szakmunkában) alkalmazott sorrendet követi: a latin, görög és örmény szertartású római katolikus, az ortodox keleti keresztény (görögkeleti), evangélikus, református, unitárius, izraelita, esetlegesen a kisebb felekezetek (a ,,szekták").
+ Mutass többet - Mutass kevesebbet
Árinformációk
Ingyen szállítás 14 000 Ft felett
Online ár: 4 690 Ft

A termék megvásárlásával

469 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 6-8 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 6-8 munkanap

14 000 Ft felett ingyenes

Állapot:jó állapotú antikvár könyv
Kiadó mta történettudományi intézet
Kiadás éve1993
Oldalak száma:402
Súly600 gr
ISBN2399988277107
ÁrukódSL#2111517457
Kötéspapír / puha kötés

Vásárlói értékelések, vélemények

Kérjük, lépjen be az értékeléshez!

Árinformációk
Ingyen szállítás 14 000 Ft felett
Online ár: 4 690 Ft

A termék megvásárlásával

469 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 6-8 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 6-8 munkanap

14 000 Ft felett ingyenes

KönyvtörvényKönyvtörvény