Életünk értelme - korszerű bevezetés a keresztény hitbe + A közösség - a megbocsátás és az ünnep helye (2 mű)

szent istván társulat  | 2020  | kemény kötés

Libri Antikvárium
Halász Piusz (1909-1994) ciszterci szerzetes eddig kéziratban őrzött, Életünk értelme c. írása korszerű bevezetés a kereszténységbe. A mai értelemkereső embernek fokozatosan feltárja a Jézus Krisztus által elhozott üdvösség Örömhírét: a Szeretet-Isten örök életre hívott meg bennünket a meghalt és feltámadt Krisztus által, akinek húsvéti misztériumában a Szentlélek részesíti a hívőket az Egyház szolgálata által. A könyvhöz írt előszavában Szabó Ferenc SJ találóan nevezi Halász Piuszt "a magyar Guardininek". Ez a könyv A közösség: a megbocsátás és az ünneplés helye című, tíz évvel ezelőtt írt munkám javított és bővített kiadása; lényegében azonban az eredeti nem változott. Ez alatt a tíz év alatt sokat tanultam a közösségi életről, mind a saját tévedéseimből, amelyeket a Bárkában elkövettem, mind közösségeink fejlődéséből. Egyes közösségek óriási szenvedéseken mentek keresztül, majdnem el is tűntek. Kettőt különböző okok miatt be kellett zárni, és a sérülteket a Bárka egyéb közösségei fogadták be. Minden közösségünk életében voltak válságidőszakok, és volt növekedés. Voltak segítők, akik gyökeret vertek köztünk, és az élet forrásává váltak. Egyesek távoztak; néhányan elégedetlenül, mások, akiknek a szívét átalakította a szeretet, elvitték máshová is azokat az adományokat és azt az új szellemet, amelyet itt kaptak. És természetesen sokat tanultam egyéb új közösségektől, főleg a "Hit és Fény" közösségeitől, amelyekkel 1971. évi alapításuk óta kapcsolatban állok
+ Mutass többet - Mutass kevesebbet
Árinformációk
Ingyen szállítás 15 000 Ft felett
Online ár: 1 990 Ft

A termék megvásárlásával

199 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 6-8 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 6-8 munkanap

15 000 Ft felett ingyenes

Állapot:hibátlan, olvasatlan példány
Kiadó szent istván társulat
Kiadás éve2020
Súly1500 gr
ISBN2310005786266
ÁrukódSL#2111649576
Kötéskemény kötés

Vásárlói értékelések, vélemények

Kérjük, lépjen be az értékeléshez!

Árinformációk
Ingyen szállítás 15 000 Ft felett
Online ár: 1 990 Ft

A termék megvásárlásával

199 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 6-8 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 6-8 munkanap

15 000 Ft felett ingyenes

Rina Kent: Deviant KingRina Kent: Deviant King