Ellenszélben. A településpolitika és a falvak a kommunista diktatúra évtizedeiben

A falvak ellen az erőszakos téeszesítéssel és a kuláküldözéssel 1948-ban megindult támadás nem ért véget 1961-ben, a kollektivizálás lezárultával. A pártvezetés ezt követően dolgozta ki azokat a terveket, amelyek hivatalosan a településhálózatban meglevő feszültségeket voltak hivatva kiegyenlíteni. A gyakorlat azonban - erről szólnak e kötet tanulmányai - teljesen mást mutatott: a fejlesztési források elosztásában továbbra is fennmaradt a falvak, illetve a mezőgazdasági területek hátrányos megkülönböztetése, míg a városok, s ezen belül is a megyeszékhelyek kiemelt támogatásban részesültek. 1971-ben a minisztertanács elfogadta a területfejlesztés irányelveit és az Országos Településhálózat-fejlesztési Koncepciót (OTK), amivel a magyar állam a látensen addig is jelen lévő, a falvakat informálisan diszkrimináló településpolitikát hivatalos szintre emelte. Az OTK-ban lefektetett hierarchikus rend - bár erről a vonatkozó kormányhatározat külön nem rendelkezett - elvi alapját képezte a fejlesztési források elosztásának, fenntartva és intézményesítve a területfejlesztés korábbi torzulásait. A határozat csak a hazai településállomány felső egyharmadáról nyilatkozott, s szánt neki valamilyen szintű funkciót, míg a települések kétharmada, hozzávetőleg kétezer falu >>szerepkör nélküli" státuszba került, ami egyet jelentett lassú elsorvasztásukkal.