Elment a nyár

genius kiadás  | 1930  | vászon

Libri Antikvárium
Gyűjteményes kiadás, 7. kötet. Részlet a könyvből (1. oldal): "Mint a harcimén, ha fölnyerit, ugy kordult meg a jegyző gyomra is, mikor tizenegy óra lett, délelőtt. Erről az elnyult, mély és bús korgásról két dolgot tudott meg a jegyző mindennap: először, hogy tizenegy óra van s másodszor, hogy indulni kell a kocsma felé. Mert a nótárius ilyenkor szokta bevenni a napi adagot Gebinél. A jegyző pontot csinált tehát, a tollat kirázta, óvatosan a tintatartó mellé helyezte, először kipillantott az iroda ketrecablakán s utána közömbösen az udvarra lépett. Ezért közömbösen, hogyha véletlenül megpillantja a felesége, valahogy ne fogjon gyanut. Az asszony persze bolond lett volna, ha látta volna is, hogy pontosan a mai napon ne gondoljon semmi rosszat az ő hites uráról. Kilenc év alatt megszokta a jegyzőné, hogy délelőtt kilenc órakor feláll asztalától a jegyző, hogy lábujjhegyen kisurran a kapun s meg se áll a kiskocsmáig, hol Gebi öt krajcárért vesztegeti a snapszocskát, mely ha reszelget is az ádámcsutka körül, de azért megcsiklandozza a fantáziát. Ettől jön aztán aztán az ándung, meg az okos gondolatok. Jól tudta mindezt a jegyzőné s először ha seprüvel fenyegette is a nótáriust, kilenc év óta annyira belefáradt az egyenlőtlen küzdelembe, hogy tavaly óta már nem törődött vele, ha a forgószél viszi is el a falu pennáját. A falu pennája azonban nem tudta ezt s ezért még mindig a bevált rendszer szerint járt el. Először tehát a virágoskert sövényéhez oldalgott, két kezét a nadrág zsebébe mélyesztette és ugy tett, mintha a georginában gyönyörködnék, pedig közben annyira dolgozott a fülével, hogy majd beleszakadt."
+ Mutass többet - Mutass kevesebbet
Árinformációk
Ingyen szállítás 14 000 Ft felett
Online ár: 890 Ft

A termék megvásárlásával

89 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 6-8 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 6-8 munkanap

14 000 Ft felett ingyenes

Állapot:jó állapotú antikvár könyv
Kiadó genius kiadás
Kiadás éve1930
Súly200 gr
ISBN0349001655698
ÁrukódSL#2104979865
Kötésvászon

Vásárlói értékelések, vélemények

Kérjük, lépjen be az értékeléshez!

Árinformációk
Ingyen szállítás 14 000 Ft felett
Online ár: 890 Ft

A termék megvásárlásával

89 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 6-8 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 6-8 munkanap

14 000 Ft felett ingyenes

J.D. Barker: Zárt ajtók mögöttJ.D. Barker: Zárt ajtók mögött