Elment a nyár

Gyűjteményes kiadás, 7. kötet. Részlet a könyvből (1. oldal): "Mint a harcimén, ha fölnyerit, ugy kordult meg a jegyző gyomra is, mikor tizenegy óra lett, délelőtt. Erről az elnyult, mély és bús korgásról két dolgot tudott meg a jegyző mindennap: először, hogy tizenegy óra van s másodszor, hogy indulni kell a kocsma felé. Mert a nótárius ilyenkor szokta bevenni a napi adagot Gebinél. A jegyző pontot csinált tehát, a tollat kirázta, óvatosan a tintatartó mellé helyezte, először kipillantott az iroda ketrecablakán s utána közömbösen az udvarra lépett. Ezért közömbösen, hogyha véletlenül megpillantja a felesége, valahogy ne fogjon gyanut. Az asszony persze bolond lett volna, ha látta volna is, hogy pontosan a mai napon ne gondoljon semmi rosszat az ő hites uráról. Kilenc év alatt megszokta a jegyzőné, hogy délelőtt kilenc órakor feláll asztalától a jegyző, hogy lábujjhegyen kisurran a kapun s meg se áll a kiskocsmáig, hol Gebi öt krajcárért vesztegeti a snapszocskát, mely ha reszelget is az ádámcsutka körül, de azért megcsiklandozza a fantáziát. Ettől jön aztán aztán az ándung, meg az okos gondolatok. Jól tudta mindezt a jegyzőné s először ha seprüvel fenyegette is a nótáriust, kilenc év óta annyira belefáradt az egyenlőtlen küzdelembe, hogy tavaly óta már nem törődött vele, ha a forgószél viszi is el a falu pennáját. A falu pennája azonban nem tudta ezt s ezért még mindig a bevált rendszer szerint járt el. Először tehát a virágoskert sövényéhez oldalgott, két kezét a nadrág zsebébe mélyesztette és ugy tett, mintha a georginában gyönyörködnék, pedig közben annyira dolgozott a fülével, hogy majd beleszakadt."