Élő hagyomány, élő irodalom

Tóth Dezső legújabb kötete igen sokféle indíttatású és témájú írást tartalmaz, amelyeket - s ez most nem közhely és nem recenzensi ,,fordulat" - világszemlélete hoz és tart egységben, s mindegyiket okossága mélyít el. A 772 oldalas könyvben a reformkor különböző íróiról és problémáiról éppúgy olvashatunk, mint Aranyról, Móriczról, Radnótiról, valamint mai irodalmunk fontos kérdéseiről, Weöres és Juhász lírájáról, sőt az ismeretterjesztés, az ízlésfejlesztés helyzetéről, tennivalóiról. A felsorolást lehetne bővíteni, mert műveket is elemez (Petőfi, Füst, Gyergyaí A., Déry, Camus) és a drámaátírásokról, valamint irodalomelméletről is olvashatunk. E témák változatossága miatt azt hihetnénk, nagyon vegyes színvonalú írásokat tartalmaz a kötet; azt hihetnénk, nem pusztán benső érdeklődés viszi ennyi témához, hanem irodalom politikusi meggondolások és szükségszerűségek. Hiszen ki tudhat egy azonos szinten írni a fentiekről és Tolsztojról és Sartre-ról és Horváth János irodalomszemléletéről stb. Ha ehhez hozzávesszük, hogy az írások műfaja igen széles körű, valóban csodálkozhatunk e kötet vitathatatlan értékén. Hiszen, gondolhatjuk, kinek van annyi szellemi rugalmassága, hogy mondandóját mélyen és hitelesen legyen képes elmondani irodalomtörténeti tanulmányban és összegyűjtött munkák bevezetőjeként és recenzióként és ünnepi megemlékezésekben és vitairatban és újságcikkben és felszólalásban és ún. olvasónaplóban egyaránt. Ha nyilván nem azonos is egy költő és egy irodalomtudós, -kritikus, annyi hasonlóság van közöttük, hogy mindkettőnek. a jelentősége - vagy épp jelentéktelensége - sokkal inkább kiderül, ha munkáit kötetben olvassuk, s nem külön-külön csak megjelenésük időpontjában. Mindkét esetben az élethez, a valósághoz való átfogó viszony - vagy annak hiánya - bontakozik ki a kötetek olvastakor.