Első utam Ázsiába

franklin-társulat  | karton  |  140 oldal

Libri Antikvárium
Benső örömmel tölt el, hogy első útirajzomat átnyujthatom az ifjúságnak. Útleírásom olyan utazást beszél el, amelyet még egyetemi éveim előtt tettem meg. Az iskolában egyetlen tantárgy sem bilincselt le akkora erővel, mint a földrajz. Feszült érdeklődéssel követtem a tanítást és boldogan rajzolgattam meg odahaza sorjában az országok térképét, amelyekkel éppen foglalkoztunk. E mellett valósággal faltam a kezembe kerülő útleírásokat, elsősorban Stanleyt és Livingstonet. Tizenötéves voltam, amikor Nordenskiöld hazatért a Vega hajóval Európa és Ázsia körülhajózásából. Ez volt a leghatalmasabb ösztönzés, egyenesen sorsdöntő az életemben. Öt évvel később elkövetkezett a vágyva-vágyott alkalom. Nem a sarkvidék, amelyről Nordenskiöld hazatérése óta annyit álmodoztam - Ázsia! De sokkal nagyobb volt a csábítás, hogysem leküzdhessem. Elszalasztott alkalmak nem térnek vissza! Meg kell ragadni a kínálkozó pillanatot. Máskülönben megbánja az ember ingadozását és évekig hiába várja az újabb alkalmat. Sohasem bántam meg, hogy 1885-ben vonakodás nélkül elfogadtam az ajánlatot, hogy elutazzam a Nobel családhoz Baku mellé, ahol Nobeléknek petróleum-forrásai vannak. Ezzel tárultak fel előttem Ázsia elzárt kapui. Vissza TARTALOM Stockholmból Bakuba 7 Az Aperson-félsziget 14 A Kaspi-tavon 21 Át az Elbursz-hegységen 30 Teherán 41 Utazás Iszfahánba 51 Iszfahán 56 Kürosz sírjához 61 Négy nap Síraszban 67 Farszisztán hegyei között 71 A Perzsa-öblön keresztül 75 Bazra 82 Felfelé a Tigriszen 88 Bagdad 96 Karavánnal Bagdadból Kirmansáhba 99 Kirmansáh 108 Idegen népek és néptörzsek Perzsiában 120 A perzsákról 125 Teheránból a Kaspi-tóhoz 128 Hazafelé 132 Térkép 139 Képek Sven Hedin ifjúkori képe 2 Nafta-fúrótorony Baku környékén 16 Hegyi út a Kaukázusban 17 Tatár 32 Tatár fiú 32 A Demavend az Elbursz-hegységben 32 Mecset Rest-ben 33 A tűzimádók temploma Szurahaniban 33 Dervis 48 Török katona 49 A perzsa sáh arab testőrsége a palota udvarán 64 A sáh teheráni palotájának kertjei 65 Karaván a sivatagban 80 Karavánszeráj 81 Xerxes palotájának romjai Perszepoliszban 96 Szeid Mir Ahmed sírja Síraszban 97 Külvárosi utca Bagdadban 112 Pálmaháncsból készült csónak Bagdadban 112 A Tigrisz hídja Bagdadban 113 Gyapjúfonal-árusok Bagdadban 113 Arab nő 128 Lakoma Tiflisz környékén 12
+ Mutass többet - Mutass kevesebbet
Árinformációk
Ingyen szállítás 15 000 Ft felett
Online ár: 6 000 Ft

A termék megvásárlásával

600 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 6-8 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 6-8 munkanap

15 000 Ft felett ingyenes

Állapot:jó állapotú antikvár könyv
Kiadó franklin-társulat
Oldalak száma:140
Súly200 gr
ISBN2399991744955
ÁrukódSL#2109002463
Kötéskarton

Vásárlói értékelések, vélemények

Kérjük, lépjen be az értékeléshez!

Árinformációk
Ingyen szállítás 15 000 Ft felett
Online ár: 6 000 Ft

A termék megvásárlásával

600 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 6-8 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 6-8 munkanap

15 000 Ft felett ingyenes

Csatári Bence: KóborCsatári Bence: Kóbor