Emberek (Regény - Negyedik kiadás - Az Országos Magyar Protestáns Diákszövetség Könyvei)

Ismertető: Előszó Szomorú falevélhullák özönén keresztül gázolt le a falura az ősz a váradi hegyekből. Lomhán terült el a házak fölött, mint a padlásra dobált nyári lim-lom. Olyan haraggal, dérrel-durral jött, hogy az emberek előtt elveszítette hitelképességét, mint a részeges kisbíró, aki egy berúgott hajnalon megette az adózásra vonatkozó zálogcédulákat. A fű se fű többé a kertek alján, csak száraz, zizegő irigy avar. Este a csillagok súlytalan, lógó pontok, a telehold egy lőtt seb a sápadt égbolton. A felhőrongyok az udvarokon hálnak és hajnaltájt kószálni indulnak a szomszéd határba. Ott jó ideig ólálkodnak, mintha egymásnak mondogatnák: menjünk?... ne menjünk? ... nem érdemes. A sár, ez az őszi ős hangfogó, konok süppedéssel húzza le magához a zajt: tompán földre-földnek szól a fagyott legelőn a kései kolomp. Egy háztetőn a falu szélén a mesteremberek kalapácsolása sietve kong. Le, a fül mellé püffög a deszka, az ütésekből elkésve hull szét a kéményektől széttépett visszhang.- További ismertető: "Belelapozás".