Erdélyi emlékek

November tizenötödike volt. - Szigeti Béla belső zsebében kinevezési okmányával egy bérkocsiba vetette magát s bucsut mondott a városnak, ahol eddig évi nyolcszáz korona fizetésért oktatta a nebulókat, nagy fájdalmára azoknak, akik csak hatszáz koronát akartak adni, mert egy tanitónak ez is elég - mondta valamikor egy miniszter... - Igaz, hogy akkor nyolcszáz korona is pénz volt, sőt a hatszáz is megért volna annyit, mint napjainkban a hat-ezer. A városban mindig akadt egynéhány uri család, amely kosztosokat tartott s ahol lakást is könnyen lehetett szerezni. A főutcán három-négy helyen is ki volt téve a cédula, amely kisebb-nagyobb hetükkel kiadó szobát hirdetett, nem kellett lapba tenni az ajánlatot, hogy fizetnék nyolcvan-száz koronát egy csinosan berendezett garszon lakásért, mert nyolc koronától tíz koronáig a legszebb hónapos szobákhoz lehetett jutni, aki pedig tizenötöt fizetett, az a szalonban lakott s a házbeliek lábujjhegyen jártak el mellette. - "Kiadó egy elegáns garszon lakás fürdőszoba használattal." - Ilyen felirást is eleget olvashattunk s ha beljebb kerültünk az udvarba, a háziasszony leverte a lisztet a kötényéről, ha éppen sütésnél, vagy dagasztásnál találtuk s ünnepi mosolyt véve arcára, a legelőzékenyebben ültetett le bennünket. - Szinte szégyenltünk alkudozni vele, mert ismeretlen létünkre is pogácsával vagy lángossal kínált s egy kis törköly vagy konyak is akadt mindig sziverősitőül..