Etel király kincse

Az Etel király kincse a címadó művön kívül még három regényt tartalmaz: a Valakit elvisz az ördög, a Boldogult Úrfikoromban és a Purgatórium címűeket. A kötet alaphangját a végső illúziótlanság határozza meg. "Krúdy életművének - írja Sőtér István - csak héja az álomvilág, a bonbonosdoboz tetejére illő stilizálás a tabáni és vízivárosi zenélőórák csilingelése, vagyis mindaz a gunyorosan kimunkált ódonság, mely a tapasztalatlan Krúdy-olvasókat oly könnyen félrevezeti. Az álomburok alatt keserű, néha megdöbbentő valóság rejtezik, egy elvadult ország idillje, csupa kallódó élet, vagyis - mindenestül - egy olyan látomás az országról, az alásüllyedő társadalomról, a keserűségről és az elégedetlenségről, az egyes ember és az egész nép jóvátehetetlen kudarcáról, mely látomás erejében, sűrítettségében és különösségében a legnagyobb honi és világirodalmi igazmondók műveivel vetekszik. ... A fiatal Krúdy még hinni tudott a múlt nagy embereiben, de ezek helyébe nem léptek újabbak, és még Alvinczi Eduárd sem pótolhatta Széchenyit. Jókai, sőt még Mikszáth is frissebb emlékként őrizték meg a negyvennyolcas hőskort, Krúdynak azonban csak a két világháború közti kor maradt meg otthonául. Vagyis: a vesztegelő magyar történelem. Az, hogy ő erre ráébredt, az engedte létrehozni ezeket az utolsó műveket, melyekben Krúdy igazi alkotásait kell látnunk. A Valakit elvisz az ördög, Nyírsége mit sem változott, A falu jegyzője, Taksony vármegyéje óta, és nem is fog változni még Krúdy korában. A magyar irodalom fél évszázadának elteltével tért vissza ugyanazokhoz a témákhoz, mivel a viszonyok változatlanok maradtak. Micsoda viszonyok ezek! >>Óh, Nyírség, óh, Magyarország! te tündéri panoráma, miért szálldos vissza lelkem mindvégig régen látott tájaidra?<< kiált föl Krúdy, mint akinek jóvá kell tennie valamit. Arany ugyanígy kiáltott A nagyidai cigányok után, pedig mi volt az a szatíra Alvinczi Eduárd nyírségi látogatásának történetéhez képest!"